Ezzel a nótával kísérték ki szombaton a 28. muzslyai aratóverseny résztvevőit a Versec utca végén levő búzaföldre. Megnyitó beszédében Dobó József tanácstag, az aratóverseny sokévi résztvevője az aratás, de a mindennapi kenyér szomorú valóságát ecsetelte. Egykor a kenyeret jobban megbecsülték, imába is foglalták, az aratás ünnep volt. Az emberek a kenyérmorzsát összeszedték, ma viszont az egynapos kenyér már kukába kerül.
– Nem akarok ünneprontó lenni, de felteszem a kérdést: örül-e valaki ma az aratásnak? Hiszen ma már a búzára sem úgy tekintenek, mint kenyérgabonára, hanem mint egy bizonyos pénzösszegre, és mivel a pénznek lelke nincs, ezért abban öröm sincs. Mi, akik itt összegyűltünk, szeretnénk ezt a rohanó világot egy fél napra megállítani, megmutatni, hogy a nehéz fizikai munka mellett is, az emberek egykor sokkal boldogabban éltek – mondta Dobó József.
A tordai, székelykevei, tavankúti, adai, mérgesi és a muzslyai aratók tűzoltókocsi szirénája és zeneszó mellett vonultak a búzaföldre, amelyet ft. Varga Zoltán atya áldott meg, a zsűri pedig a hagyományos reggeli osztályzásával kezdte a munkáját. A szűkös anyagiak miatt a legjobbak ezúttal nem részesültek pénzjutalomban, ehelyett a hangsúly a hagyományok eredetiségének az osztályozásán volt. A muzslyai Emán Pál csapata készítette a legjobb reggelit, a szintén helybeli Csordás György kaszája volt a legjobban kikalapálva, a legtisztább tarlót a székelykeveiek hagyták maguk után. A nagybecskereki Veseli Banaćani volt a legvidámabb csapat, a kicsiket és nagyokat felsorakoztató muzslyai Dobó család volt a legrokonszenvesebb, az aratóverseny legfiatalabb kaszása a mérgesi Mario Dulić (32) a legidősebb pedig a tavankúti Šime Stanković (75) volt. A legnépesebb csapattal a tordaiak érkeztek (kilencen voltak). A legeredetibb öltözékben Kiss Pál csapata volt, a legrégebbi szerszámokért pedig a Sötét János csapatát díjazták.
