A lényeg az, hogy a vajdasági vagyon kimaradt a köztulajdonról készülő törvény tervezetéből és a jelek szerint a kormány elé már ebben a formában fog kerülni. Ha az ember rosszindulatú akarna lenni (de lehet, nem is kell ehhez akkora nagy rosszindulat), ez a lépés előjele is lehet annak, mire számíthat a tartomány a restitúciós törvény esetében. Az ügy akkor „robbant”, amikor Bojan Kostreš, a tartományi parlament egykori első embere, az idevágó törvény előkészítésén dolgozó kormánybizottság elnöke beterjesztette a kormánynak a törvénytervezetet, amelyből hiányoznak a tartományi tulajdonra vonatkozó részek.
A tartománynak pedig tetemes tulajdona volt és lehetne is a jövőben, ha erre a szerbiai törvény megadja a lehetőséget, egyébként ugyanis csak az állami tulajdont gyarapítanák. Úgy látszik azonban, hogy a tartományi közigazgatásnak sincsenek pontos adatai a tartományi vagyonról, mert Egeresi Sándor, a képviselőház elnöke az ügyben úgy nyilatkozott, hogy a tartományi szerveknek pontos adatokkal kellene rendelkezniük a tartomány vagyonáról és ezt figyelembe kellene venni a vonatkozó törvény kidolgozásakor. Hasonló véleményen volt Bojan Pajtić vajdasági kormányfő is, pedig a tartományi közigazgatás számlájára írt hibákat akár magára is vállalhatta volna, mint olyan, aki hivatalból a közigazgatásért is felel. És természetesen Kostrešt is vádolja, hogy nem folytatta le a szükséges konzultációkat a tartományban is.
Nemcsak elvekről van szó, hanem arról is, hogy a tartománynak a hatáskörébe visszakapott területek létesítményeit tulajdonként is vissza kell kapnia. Ismeretes, hogy a regionális utak a tartomány hatáskörébe tartoznak, de ugyanígy egyes vasútvonalak is, amelyeknek, ha nem tulajdonosuk a tartomány, esélye sincs arra, hogy esetleg nemzetközi pályázatokon induljon a fejlesztésük érdekében. A községek természetesen bekerültek a törvénybe, mert ez uniós követelmény volt, de nemcsak ez, hanem az is, hogy a törvény mielőbb elkészüljön. Erre az időzavarra is hivatkoznak, mondván, hogy nagyon szoros volt a határidő?! (A bürokráciának és a politikusoknak mindig szorosak a határidők!) Az idevágó törvényekkel kapcsolatban őszre a képviselőházban egészen biztosan parázs viták lesznek. A Szerb Megújhodási Mozgalom máris bejelentette, hogy nem támogatja a törvényt, ha benne marad az a kitétel, amelyet Božidar Đelić kormányalelnök jelentett be, miszerint a második világháborús bűnösöknek és a kollaboránsoknak nem adják vissza a vagyonukat. Drašković pártjának álláspontja szerint a mostani hatalomnak semmilyen közösséget nem szabad vállalnia az egykori kommunista hatalommal, amely a vagyont is elkobozta és amely a háborús bűnösségre vonatkozó ítéleteket is vitatható módon hozta meg. Mint mondják: nem ez a törvény hivatott történelmi igazságot tenni.
Az ügy pikantériája mindenképpen, hogy a törvényt kidolgozó kormánybizottság elnöke a tartomány egykori első embere és még véletlenül sem lehet azt hinni, hogy netán nem tudhatta, miről is van szó. Ő váltig állítja, hogy össze szerette volna hívni még egyszer a törvényt előkészítő bizottságot, de a kormányfőtől, Mirko Cvetkovićtól azt az utasítást kapta, hogy erre nincs szükség, mivel az Európai Unió mielőbbi döntéseket követel. Furcsa, hogy a tartományi kormányfő sem, meg a szerbiai kormányfő pártjához tartozó tartományi pénzügyi titkár Jovica Đukić is jellemző módon nem a pártján belül keres vétkest arra, hogy miért nem tudtak a készülő törvény rendelkezéseiről. Mindenki Kostrešre mutogat, pedig régen rossz, ha az egy pártba tartozók nem tudják, hogy felelős társaik a fővárosban mire készülnek. De nyilván azt is tudják, hogy bármennyire is fontos pozíciókat töltenek be pártjaikban, a lényegi kérdések eldöntésében szemmel láthatóan nem sok vizet zavarnak. Más lapra tartozik Kostreš pártja: a Liga. Ők egészen biztosan tudták, miről van szó és csak az a felfoghatatlan, hogy miért éppen a tartomány egyik lényegi kérdésével kapcsolatban játszották meg ezt a lapot. De lehet, hogy ezen sem kell csodálkozni, hiszen amikor arról volt szó, hogy a tartomány költségvetése miatt esetleg nem fogadják el az országos költségvetést (és bukik a kormány), azt mondták, legfontosabb a politikai stabilitás, bár tudhatták, hogy ezekre hivatkozva szokták bevezetni a szükségállapotokat vagy egyeduralmi rendszereket.
