Indulás Maroshévízről (Kecskés István felvételei)
Július 21-én 13 bringás és a kísérő személyzet, Dani Irén útvezetővel, mikrobuszon, két személygépkocsi kíséretében, indult Kevevárából (Kovinból) az erdélyi Maroshévízre (Toplicára) az idei Székely Tour rajtjának színhelyére. Ezúttal nem ment a csapattal a kerékpártúra főszervezője, Dani Zoltán ezredes. Az első megállóhely társunk, a 23 éves korában, balesetben elhunyt Hegyesi Dušan verseci sírhelye volt. Most édesapja, István bringázik velünk.
Borszék, a messze földön ismert üdülőtelep
A székelykevei Tinet Ifjúsági Klub 2003-ban szervezett először kerékpártúrát, az al-dunai székelyek idetelepülésének 125. évfordulója alkalmából. Azóta a csapat háromszor járt Bukovinában, a székelykevei, hertelendyfalvi és sándoregyházi székelyek őshazájában, de Erdély más vidékeit is bejárta. A csapat összetétele évről évre változik, a résztvevők egyre felkészültebbek, s mind jobb bringákkal érkeznek. Ehhez mérten pedig emelkedik a teljesítmény mércéje is. Kezdetben naponta 60–80 kilométert tettünk meg, újabban 120–150 kilométer az „adag”. Az idén nyolc nap alatt több mint ezer kilométert kerekeztünk. Teljesítmény szempontjából a Fogarasi-havasokon történő átkelés volt az eddigi kilenc túra csúcsa, nyilván minden résztvevő számára egy életre szóló élmény. A Székely Tour karavánja először haladt román többségű vidéken.
Kilátás a Lázár-kastély tornyából
Viszonylag gyorsan, 16 órányi utazás után érkeztünk idei „bázisunkba”, Maroshévízre, amelyet Erdély „északi sarkaként” is emlegetnek. A késő tavaszi fagyok itt ugyanis gyakran még májusban, sőt olykor június elején is előfordulnak. Hogy itt nyáron sem olvad el az ember hája, azt már első éjjel megtapasztaltuk. De az is kiderült, hogy a gyors utazásnak ára is van. Küllőtörések és egyéb károk tucatját kellett elhárítani. A másfél napos pihenő java részét ezzel töltöttük. Akinek pedig sikerült gyorsan rendbe hoznia a járgányát, tehetett egy kirándulást az egykor messze földön híres üdülőtelepre, napjainkban a palackozott ásványvizéről ismert Borszékre. Házigazdáink között volt Czirják Károly Maroshévíz monográfiájának szerzője, akitől sokat megtudtunk a vidék fakitermelő telepeiről, gyógyvizeiről, de a csaknem húszezer lakosú városka múltját jelképező épületeinek lerombolásáról is.
A madéfalvi emlékműnél
Két éjszakát töltöttünk a helybeli kemping faházikóiban, hajnalig „élvezve” az egymást túlkiabáló magyar és a román muskátlizenét. Induláskor a karaván öt romániai biciklissel bővült. Közben hajnalban elkezdett esni az eső, amely végigkísért bennünket egész nap, de a túra nagyobb részén is. Gyergyószárhegyen (Lazarea) megtekintettük a Lázár család kastélyát, amelyben Bethlen Gábor is élt. A kastély tornyából csodálatos kilátás nyílik Gyergyó vidékére, ami nyilván napos időben még nagyobb élmény lett volna. Madéfalván virágot helyeztünk el a székely ellenállás vértanúinak emlékműjére. A csíkszeredai jégcsarnok melletti kollégiumban volt első alvóhelyünk. A pihenő előtt csak annyi időnk maradt, hogy a velünk bringázó helybéli Both András a kedvesével végigvezessen bennünket Csíkszereda központján.
Csíkszereda sétálóutcája
Másnap (újra esőben) folytattuk utunkat Brassó felé. Közel voltunk hozzá, mégsem volt időnk felmenni a Tusnádfürdő feletti Szent Anna-tóhoz. Egyik megállóhelyünk Sepsiszentgyörgy volt, ahol egy másik bringázótársunk, Barthalis Szabolcs próbálta bemutatni az 550 éves települést, természetismerőként pedig az egész környéket. De az időjárás, az emelkedők és a szaporodó kilométerek miatt a többséget inkább a vacsora, a meleg víz és az ágy foglalkoztatta. Holtfáradtan érkeztünk Brassóba, ahol a katolikus egyház kollégiumában aludtunk, de a 150 kilométer után sem akartuk kihagyni a városnézést, amely sötétedésig tartott.
Brassóban pezseg az élet
Harmadnap újabb 150 kilométer várt ránk. Brassóból kimenet 10 kilométer hosszú emelkedő várt bennünket. Meg újra eső. Még szerencse, hogy medvékkel nem találkoztunk. A Bucsecs (Bucegi) hegység lábánál Törcsváron (Bran) viszont „Románia kulturális nagykövete”, Drakula gróf várt bennünket. A festői fekvésű várkastély környékén vásári a hangulat. Drakula-bögrék, pólók és egyéb giccstárgyak, sajt, szalonna, főtt kukorica. Meg egy eurós parkolási díj. Dilemmánk volt, hogy megéri-e a Drakula-mítosz az öt eurós várbelépőt. Utólag kiderült, hogy az járt jól, aki ahelyett hogy sorban állt a jegyért pihent egyet, megivott egy kólát vagy egy ciuc-sört. A várat Nagy Lajos magyar király építtette 1377-ben, Vlad Tepes havasalföldi vajda pedig (akinek szintén nem sok köze van Drakulához) talán egy-két éjszakát töltött benne. Trianon után a törcsvári kastély a román uralkodói család tulajdonába került, 1948-ban államosították, kifosztották, a sorsára hagyták. A visszaszármaztatás folyamán kiderült, hogy a házasságkötésnek köszönhetően most a Habsburgoké. A 25-28 millió dollárra becsült kastélyt még három évig használja az állam, majd az örökösök döntenek további sorsáról. Minden bizonnyal nem zárják majd el teljesen a turisták elől, hiszen évente félmillió látogatója van. A törcsvári várkastély egy ideig még Drakula-kastély marad.
Szabolcs Brassóig kerekezett velünk
Törcsvár Románia legismertebb Drakula-kastélya, pedig nem is az
