A nagybecskereki Népmúzeum mezőgazdasági gépeket és eszközöket bemutató kiállítótere egyedülálló lesz az országban, és várhatóan még az év végéig megnyílik. Az elgondolás szerint a mezőgazdasági gépek és szerszámok kiállítása mellett a kiállítótér etno-zenei és a falusi élethez kötődő más kulturális jellegű rendezvények színhelye is lesz.
Božidar Vorgić: Ne hagyjuk veszni örökségünket
Az állandó jellegű kiállítás tárgyainak többségét (több mint hatszáz) magángyűjteményből vásárolták meg, tartományi támogatásból, harmincezer euróért. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem könnyű a költségvetési támogatásból élő intézmények puszta fenntartása sem, nemhogy egy ilyen beruházás megvalósítása. Az elgondolás életre keltésének körülményeiről nyilatkozott lapunknak Božidar Vorgić, az ország egyik legjobb múzeumának igazgatója.
A nagybecskereki Népmúzeum 2006-ban megrendezett 34 tematikus kiállítását több mint 85 ezren látogatták, és kiérdemelte az év legjobb múzeumának járó elismerést. De azóta is (évi 60 ezernyi látogatóval) ott van a legjobbak között. Az elmúlt hat év alatt 425 ezer látogatója volt. Ez jórészt azzal magyarázható, hogy a nagybecskereki múzeum mondhatja magáénak az utóbbi években a legtöbb sikeres pályázatot, nemcsak tartományi, hanem köztársasági szinten is.
A nagybecskereki Malbaški családot évtizedek óta a mezőgazdasági gépek gyűjteményéről ismerték. Rendszeres résztvevői voltak az újvidéki mezőgazdasági vásárnak, de a Nušić utcai „magánmúzeumukba” is sokan ellátogattak. Dušan Malbaški nemrég eladta a családi házat, és veszélybe került az értékes gyűjtemény további sorsa. A múzeum vezetése, az önkormányzat és az illetékes tartományi titkárság egyöntetű álláspontra helyezkedett: meg kell(ene) venni az értékes gyűjteményt. Ehhez persze pénz, de először is projektum kellett.
A gőzgép tulajdonosának korábban egy új Mercedes típusú személygépkocsi árát kínálták érte, de nem adta
- A tartományi kormány tízmillió dináros támogatást hagyott jóvá a gyűjtemény megvásárlására és a kiállítási tér megteremtésére. Voltak elgondolások, hogy erre a célra külön épület kell, de végül is (takarékossági szempontokat figyelembe véve) a múzeum udvara mellett döntöttünk. A legbonyolultabb a gyűjtemény legértékesebb részét képező, 1867-es évjáratú Clayton & Shuttleworth Ltd. gőzgép árának a meghatározása volt. A tulajdonosnak korábban egy új Mercedes típusú személygépkocsi árát kínálták érte. Konzultáltunk a belgrádi Tudományügyi és Műszaki Múzeummal, és kikértük a norwichi (Nagy-Britannia) múzeum illetékes szakemberének a véleményét is. Azt a választ kaptuk, hogy bármennyit adunk érte, nem fogjuk túlfizetni. Végül is 30 ezer eurós összárban egyeztünk meg, amelyben az említetten kívül számos nagyobb gép és tárgy benne foglaltatik.
Sejthető-e, hogy kié lehetett eredetileg a gőzgép?
-- Ezt nem lehet bizonyossággal megmondani, lehet, hogy a Lázár család vette. Annyi biztos, hogy alig két évtizeddel az angliai gőzmozdony sorozatgyártásának a megkezdése után már volt belőle Bánátban is. Tehát a vidéken élő emberek igyekeztek lépést tartani a fejlődéssel, megkönnyíteni a cséplést-aratást. Ez minket is kötelez, nem lehetünk közönyösek az angol ipari forradalom bánáti hullámverései iránt – vagyis nem hagyhatjuk veszendőbe menni a múlt értékeit. Meg kell mutatnunk, hogy mik voltunk, és minek kell(ene) lennünk: egy fejlődőképes, gazdag közösségnek, akárcsak a régmúlt időkben.
Nagybecskerek ipari fejlődésének is óriási hagyatéka van. Azt mondják, napjainkban a város rozsdaszínbe öltözött, hiszen üresen maradtak a gyárak, tönkrement a gazdaság. Mi pedig néma szemlélői vagyunk annak, hogyan kerülnek rosszvasba az értékes gépek, mennek tönkre az évszázados múltú gyárépületek. Van-e remény arra, hogy ebből az örökségből megőrizzünk valamicskét?
-Véleményem szerint ezt az örökséget csak állami támogatással menthetjük meg. Az új tulajdonosokat arra kellene ösztönözni, hogy megőrizzék a gyár múltját jelképező berendezéseket. Az új gazdáknak be kell látni, hogy azt a társaságot jobban megbecsülik, amely ad a múltjára is, nem csak a haszonra. Például nemrég új tulajdonost kapott a cukorgyár, aki másféle termelést tervez. Jó lenne azért megőrizni a százéves múltat jelképező berendezéseket. Nyugaton az ilyen létesítményekben kulturális vagy szórakoztató rendezvényeket tartanak. Sajnos, mi jelenleg képtelenek vagyunk összegyűjteni, megőrizni ezt a gazdag örökséget. Az óra viszont nem a mi hasznunkra ketyeg – véli Božidar Vorgić.
