2024. december 22., vasárnap

Csak tegnap 619 menekültet szállítottak át a befogadóközpontokba

Ivica Ivković, a rendőrség tisztségviselője a Szerbiai RTV műsorában beszélt a hatóságok tegnapi akciójáról is, melynek során Szabadka, Nagykikinda és Zombor környékéről 371 menekültet szállítottak át a befogadóközpontokba. Ma Szabadkán a csendőrség is követi a helyzet alakulását.

Ivković a többi között azt is elmondta, hogy az illegális menekültek igyekeznek kísérni a rendőrség stratégiáit, olykor még a fákon, bokrokban is elbújnak, hogy időben értesítsék a többieket a rendőrök érkezéséről. A rendőrségi tisztségviselő szerint nem járnak sikerrel, ezt pedig az mutatja, hogy sok menekültet sikerül megtalálnia a hatóságoknak.

Rendőrségi akció Szabadka környékén (Fotó: Molnár Edvárd)

Rendőrségi akció Szabadka környékén (Fotó: Molnár Edvárd)

A tegnapi akció során több lőfegyvert is találtak a migránsoknál, de Ivković felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden menekült veszélyes lenne. Mint mondta, az embercsempészek köreiből kerülnek ki a fegyverek.

Tegnap Szabadka, Nagykikinda és Zombor mellett Belgrádban, Šabacon és Pirotban is volt rendőrségi akció, melynek köszönhetően 619 migránst szállítottak át a befogadóközpontokba.

Ivković elmondta, hogy eddig több mint 200 taxist is ellenőriztek, és 43 járművet koboztak el tőlük. Mellettük több mint 40 szálláshelyet is átfésültek, ezzel kapcsolatban négy büntetőeljárás indult.

Szerbia területén jelenleg 18 befogadóközpont működik, ezekben összesen 3236 menekültet helyeztek el – közli a Szerbiai RTV.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Rendőrségi akció Szabadka környékén (Fotó: Molnár Edvárd)