2024. december 22., vasárnap

Az energetikai önállóság a legjobb fegyver

A körkörös gazdasági modell harmincezer munkahelyet teremthet a következő években

Az Ukrajna elleni orosz invázió bizonyította, mennyire fontos az energetikai önállóság. Semmi kétség, hogy az energiakészletek igazi fegyvernek számítanak – jelentette ki Belgrádban A körkörös gazdaság, foglalkoztatottság és digitalizáció kérdései az Európa jövőjéről szóló konferencia kontextusában című panelbeszélgetésen Emanuel Giofre, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetője. Mint mondta, az EU segít tagállamainak és a nyugat-balkáni országoknak abban, hogy sikerrel vegyék az előttük álló kihívásokat. Jelenleg is kétséges, miként befolyásolja majd az orosz gáz európai exportját az ukrajnai konfliktus, fel kell készülni minden forgatókönyvre. Az Uniónak most az a legfontosabb feladata, hogy szavatolja az energiaforrásokat más beszállítási útvonalakon. Giofre szerint a végleges megoldás a megújuló energiaforrásokra való teljes átállás lesz, ez az a pillanat ugyanis, vélekedett, amikor teljesen ki lehet iktatni az import szükségességét, a másoktól való függőséget. Az EU eddig mintegy 3,1 milliárd eurót ruházott be a megújuló energiaforrások fejlesztésébe és a digitalizációba – jegyezte meg Giofre. Meg kell változniuk a szokásoknak, különösen a hulladékkezelése terén, ugyanis a körkörös gazdasági modell megteremtéséhez ez elengedhetetlen feltétel, s a balkáni országoknak ugyanígy kell tenniük, hiszen egy nap az EU tagállamaivá válnak – húzta alá.

Már a kezdeti fázisban be kell kapcsolni a szerb vállalatokat a körkörös gazdaságnak, az újrahasznosítás folyamatába, ezzel ugyanis már a csatlakozási folyamatban elsajátítják az európai normákat, s könnyebben lezajlik az integráció is – értékelte Pierre Cochard belgrádi francia nagykövet. Szerinte a vállalatoknak az európai normarendszerhez való igazítása újabb kiviteli lehetőségeket és uniós forrásokat is jelent. Cochard szerint a Nyugat-Balkánnak kiemelt helyet kell betöltenie az uniós politikában, s Emmanuel Macron francia államfő kijelentésére emlékeztetett, miszerint Szerbia felvételének az Unióba észszerű időn belül meg kell történnie. Egyben bejelentette, április folyamán szerb–francia innovációs gazdasági fórumot szerveznek, melynek fókuszában a fejlett technológiai eljárások bevezetése lesz a mezőgazdaságba és az ipar digitalizációjának elősegítésébe.

Az EU Szerbia legfontosabb stratégiai és pénzügyi partnere a cirkuláris gazdaság megteremtésében – értékelte Jadranka Joksimović integrációs miniszter. Brüsszellel együttműködve olyan projektumokat tervezünk, amelyek hasznát minden egyes polgár érzi majd. A megváltozott geopolitikai feltételek, a tárcavezető szerint a demokrácia, a béke és az integráció irányába kell hogy továbbmozdítsák az uniós politikai célokat. Darija Kisić-Tepavčević foglalkoztatási miniszter a fórumon közölte, a körkörös gazdaság a várakozások szerint a következő években harmincezer munkahelyet teremt Szerbiában.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás