2024. december 22., vasárnap

A tegnapelőtti incidens után az Air Serbia megszakítja az együttműködést görög partnerével - VIDEÓ

Az Air Serbia közölte, hogy megszakítja együttműködését a Marathon Airlines nevű görög társasággal, azzal a vállalattal, amelynek a gépe február 18-án megsérült a belgrádi légikikötőből való felszállás alkalmával. 

A szerbiai légitársaság a görög cégtől bérelte a repülőt és a személyzetet, így ez a vállalat bonyolította le a járatokat az Air Szerbia nevében. 

A szerbiai cég közleményében kiemelte, hogy az utasok biztonságát prioritásként kezeli, ezért maradéktalanul együttműködik a 18-ai incidens körülményeit vizsgáló hatóságokkal. A görög intézmények is vizsgálatot indítottak az ügyben. 

Az Air Szerbia aláhúzta, hogy a Marathon Airlines gépei is eleget tesznek minden biztonsági szabványnak, a görög partner felel a legénység képzettségéért és az esetleges incidensekért is ő vonható felelősségre, de a helyzetre való tekintettel mától mégis megszakítják az együttműködést vele. 

A szerbiai légitársaság elnézést kért az utasoktól, és közleményében kiemelte, hogy mindenkit kártalanítanak az incidens miatt. 

A szóban forgó gép február 18-án – a nem hivatalos információk szerint valószínűleg a pilóta hibájából – megsérült a felszállás során, így kénytelen volt visszafordulni a belgrádi légikikötőbe. A médiaértesülések szerint a repülő a kifutópálya végén lévő, a jelzőfényeket tartó konstrukciónak ütközött, és csak egy óra Belgrád feletti körözés után tért vissza a repülőtérre, ahol a belőle szivárgó üzemanyag miatt a tűzoltók várták. Az utasok és a legénység közül senki sem sérült meg – közli az N1. 


 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)