Minden állat szerethető

A csupasz turkálók föld alatt élő, apró rágcsálók. A csoportjukban lévő egyik nőstény királynőként él: csakis ő szaporodik, maga mögé szorítva a többi nőstényt, akiket a vizeletével úgymond „fogamzásgátol”. Az összes többi turkáló az alattvalójává válik: kiszolgálják, etetik, gyűjtik számára az ételeket. Némely egyedek elérik akár a 30 éves kort is, miközben  a legközelebbi rágcsáló rokonaik maximum öt-hat évig élnek csupán. Ez a megmagyarázhatatlan tény egyelőre vizsgálat tárgyát képezi. A tudomány azt is kutatja, sejtjeik milyen okból nem öregszenek olyan ütemben, mint más élőlényeké. Kedves Olvasónk, természetesen az eddig leírtak nem az én zoológiai jártasságomat bizonyítják, úgy leszek korrekt, ha ezt bevallom Önnek – a leírt információk Veprik Róberttől származnak. Veprik Róbert kedveli a csupasz turkálókat, vagyis minden állatot szeret. Ő a Szegedi Vadaspark ügyvezető igazgatója.

Vele és munkatársaival ismerkedtünk meg a minap, amikor a negyvenhét hektáron elterülő Szegedi Vadasparkba látogattunk. Harmincöt éve nyitották meg kapuikat, azóta folyamatosak a fejlesztések úgy az állatállomány, mint a látogatóknak kínált programlehetőségek terén. Az állatkert egy erdőben terül el, ami lakói számára biztosítja a lehető legtermészetesebb természetközeli élőhelyeket. Veprik Róberttel való beszélgetésünk során fény derül arra, hogy kiemelkednek a selyemmajomtartás terén, valamint nemzetközi fajmentő tenyészprogram keretében gondoznak több állatfajt. Szót ejtünk az emberekben kialakult tévhitről, miszerint megkülönböztetünk kedves és csúnya állatokat, beszélünk az ítélkezésmentességről, a szerethetőségről, a biztonságról és a kreativitásukról, de legfőképp arról, miért menjünk épp hozzájuk, Szegedre, ha különleges állatfajokkal szeretnénk megismerkedni, akár az újonnan elkészült kalandparkjukban.
Én anyuka vagyok. Miért hozzam ide a gyerekemet?
– Olyan gyűjteményt próbáltunk kialakítani, amely mindenkinek szól egy kicsit. Az állatkertnek szerepe van a természetvédelemben, az oktatásban, a kutatásban, de a szórakoztatásban is,  ez szintén fontos a mai világban. Hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy egy állatfajt megmenthetünk a kihalástól állatkerti szinten, viszont abban részt vehetünk, hogy különböző tenyészprogramok keretében egy-egy faj genetikai állományát esetleg szabályozottan fenntartsuk. Így sok érdekes állatot tudtunk behozni – a gyerekek számára talán az elefánt és az orrszarvú a legérdekesebb, de a nagymacskák is. Kiemelném a méltán híres selyemmajom-gyűjteményünket, sok fajunk van, többféle ritka állat található itt.
Az idén nyitottunk egy új részt: kalandparkot, ami kötélpályákkal működik. Az állatkert látogatói a belépőjegy megvásárlásával használhatják, viszont előzetes regisztráció szükséges. Interakciót alakítottunk ki állat és ember közt: inverziós kifutók létesültek, az állatok közé be lehet menni, etethetik őket, tulajdonképp nincs kerítés állat és ember közt. A gyerekeknek, családoknak főleg az tetszik, hogy az állathoz oda lehet menni, megsimogatni, eszik a kezükből. A hely kialakításának köszönhetően az állatok el tudnak húzódni, ha már tele van a pocakjuk, vagy ha zavarják őket a látogatók.
Mely állatok találhatók a kalandparkban?
– Muffonok, dámszarvasok, emu- és kengurukifutók találhatóak itt, valamint kameruni birkák és kecskék, amelyek szintén etethetők, simogathatók. Mindenütt vannak kisállatok is, és ami mindenképp érdekes az emberek számára, hogy a kölyökállatok is ott vannak az édesanyjukkal, így látható az utódgondozás. A családok számára is példaértékű lehet mindez.

Az állatkert további területein milyen állatokat láthatunk?
– Állatgyűjteményünk univerzális, vannak itt az északi állatoktól (rozsomák, hópárduc) a trópusiakig, például a majmok vagy a szurikáta, a közönségkedvenc. Az orrszarvúk, elefántok ilyenkor sokat medencéznek, dagonyáznak. Minden állat szerethető, és sokat lehet róla mesélni. Az emberek számára kialakult egy nézet, miszerint vannak a kedves állatok – őket kedveljük, és léteznek a csúnya állatok – akikre fujolunk: már a szülőtől néha ezt látják a gyerekek. Ezzel szemben azt gondolom, minden állatról lehet jót mondani, mindegyikükben van valami szép. Ahogy az emberek esetében sem kell elítélni senkit, az állatvilágra ugyanez érvényes. Igenis minden állatnak van varázsa, akár egy hiénának vagy csupasz turkálónak, de a madagaszkári bütykös csótánynak is.
Van-e olyan dolgozójuk, aki hasonlóképp tájékoztatja a látogatókat?
– Zoopedagógusaink oktatnak az állatkert területén – általában regisztrált csoportokat fogadunk így. Ennek díja van, viszont olyan foglalkozás jár érte, ami élmény és emlék marad. Szervezünk úgynevezett ZOO típusú találkozásokat: animátoraink meghatározott időpontokban forgószínpadszerűen, naponta hatszor (hétfő kivételével) bizonyos állatfajokat etetnek. Így aktívabb lesz az állat, megmozgatjuk, dolgozóink pedig közben mesélnek, mit kell tudni az adott fajról, illetve az állategyedről, aki ott látható (hogyan vadászik, miért csinálja, amit csinál). Ez a programlehetőség minden látogatónk számára elérhető. Van itt gepárdfuttatástól kezdve orrszarvúbemutató, és még sorolhatnánk. Mindig próbálunk újítani. Komolyan át kell gondolnunk például, hogy milyen fajjal bővítsük a gyűjteményt, ennek van természetvédelmi és gazdasági szempontja, vagyis hogy a fajt tudjuk-e tartani, megfelelően etetni, tudunk-e fűteni rá, valamint van az állategészségügyi szempont is fontos, hogy fel vagyunk-e készülve egy ilyen faj tartására, tudjuk-e majd gyógykezelni, megfelelően tartani, s a gondozóink fel vannak-e rá készülve. Az első a biztonság: az állaté, a látogatóké és a gondozóké.
Említene-e olyan állatot, ami kizárólag Önöknél van?
–  Próbálunk arra törekedni, hogy mindenki számára értékes gyűjteményünk legyen. Vallom, egy állatkertnek nem mindent kell bemutatnia, az lehetetlen lenne, az Noé bárkájában volt utoljára – jegyzi meg viccesen –, mindannyiunknak specializálódni kell valamire. Nálunk a selyemmajomtartás az egyik, amiben kiemelkedőek vagyunk Magyarországon, tehát a különböző dél-amerikai karmosmajmok tartására gondolok. Tizen-egynéhány fajunk van. Vannak ritka fajok is, mint például a csupaszpofájú tamarin. Ez mellett a foltos hiéna, ami szintén érdekesség, avagy a törpevízilovak, amik szaporodtak nálunk. Számtalan állattal vagyunk kicsit mások, mint a többi állatkert.
 

Endrédi Lajos gyűjteményi részlegvezető vezetésével jártuk be a vadasparkot. Kifejtette, a park a kétezres években indult erőteljes fejlődésnek, miáltal a régió központi nagy állatkertjévé vált: zsiráfházat építettek, de lett elefántjuk és orrszarvújuk is. 
– Jelenleg százhúsz fajnak van több mint ezer egyede, több mint harmadukat nemzetközi fajmentő tenyészprogram keretében tartjuk, ami magas arány.  
Az állatok nagyjából földrajzilag vannak elkülönítve, mi pedig őket látogatva „eljuthatunk” akár  Ázsiába, de Afrikába is. Az állatkert központi részében találjuk a három elefántbikát, s van egy európai részük is, illetve fókabemutató, ahol naponta kétszer is tartanak velük bemutatót.
–  Ilyenkor sok információt átadunk, nemcsak a fókák biológiájáról, hanem a tengerek megóvásának fontosságáról. A cél, hogy a hozzánk betérők tanuljanak és megkapják azokat az impulzusokat, amik talán elgondolkodtatják őket, miként lehetne tenni a környezetért, hogy a fajok kihalása lassítható legyen. 
Megmutatja a mezopotámiai dánszarvast, hozzáfűzve, olyan fajról van szó, amit az állatkertek mentettek meg a kipusztulástól. 
– Vadon még mindig nagyon kevés van belőle, tartanak a visszatelepítési programok. Európában mi tartjuk a második legnagyobb állományt. 
Különböző foglalkozások várják az érdeklődőket, például afrikai szafari és zsiráfetetés. Utóbbi igen népszerű, az iskolák gyakorta választják. Megjegyzem, a program nemcsak a diákoknak, hanem az újságíróknak is érdekes kihívást nyújtott. Vezetőnknek köszönhetően ugyanis különleges élményekkel tértünk haza, a zsiráfok etetésére örömmel tekintek vissza. Eljutunk a csupaszív páncélosokhoz is. Csülök és Akeno, a két hatalmas indai orrszarvú épp dagonyázik. Gondozójuk hívására felemelkednek. Rossz hírükhöz képest jámborabbak – erejük, termetük közeli megfigyelése pedig lenyűgöző látványt nyújt. Elfogadják a felkínált almákat, kollégánk pedig bátran megetette őket. Megtudjuk, hogy az a rész volt a legutóbbi jelentős fejlesztésük. Elkalandoznak a gondolataim... Hogyan történik egy veszélyes állat etetése? – faggatom kísérőnket.
–  Megvan a technikája, a gondozó nem tartózkodhat ugyanabban a térben, ahol az állat. Úgy alakítjuk ki a tartóhelyüket, hogy elzárhatók legyenek egymástól ezek a részek. Először berakjuk az eledelt a házukba, ami be van zárva, és ezt követően engedjük be őket oda. Igazodunk ahhoz, hogy ők veszélyes állatok, s ez az ő területük. Mindezt a megelőzés és mindannyiunk biztonsága érdekében tesszük így.
Átgondoltság, megfontoltság, törődés, kreativitás – mindezt megtaláltuk az oktatóközponttal rendelkező, nagy múltú vadasparkban. Kíváncsivá tettük olvasóinkat? Ajánljuk, látogassák meg Önök is a bemutatott állatokat!