2024. december 22., vasárnap
TUSVÁNYOS 2024

Nők nélkül nem teljes a politika

A nemek a politizálásban is kiegészítik egymást – Politika női szemmel: panelbeszélgetés a Tusványoson

Helyszíni tudósítás

A politika nem nőknek való, egy olyan világban, ahol többnyire férfiak uralkodnak – erre a közismert sztereotípiára cáfoltak rá csütörtök délután a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Politika női szemmel című kerekasztal-beszélgetésének résztvevői. Kovács Elvirát, a szerbiai parlament alelnökét, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagját, Csöbör Katalint, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, Balogh Líviát, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, az Ungvári Középszintű Szervezet elnökét és Szilágyi Dóra Emesét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ifjúságért felelős ügyvezető alelnökét, amellett, hogy nők, bizonyosan az is összeköti, hogy mindannyian politikával foglalkoznak. A kerekasztal-beszélgetést Déri Stefi, a Megafon influenszere vezette.

– A VMSZ-nek már korábban megalakult az ifjúsági, illetve a nyugdíjas fóruma. A Női Fórumot 2009-ben hoztuk létre. Előzőleg meglepő volt azt látni, hogy rajtam és a jegyzőkönyvvezetőn kívül mindenki férfi a gyűléseken. Azóta már változott a helyzet. Szerbia egy jó példa a kötelező női kvóta bevezetésének sikerére. Parlamenti szinten a küldöttek majdnem 40 százaléka nő. Mi nők másként gondolkodunk, szociálisan érzékenyebbek vagyunk, így szükség van arra, hogy a két nem közösen politizáljon – hangsúlyozta Kovács Elvira. Elmondta, hogy hisz abban, hogy a közismert szólás mentén haladva, miszerint minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő, fordítva is igaz.

– Egy politikával foglalkozó nő csak olyan társsal tud együtt maradni, aki elfogadja és támogatja a politikai karrierjét. Sokszor halljuk azt, hogy csak az a nő foglalkozzon közélettel, aki már szült egy gyereket, akit már felnevelt, emiatt ráér. Én viszont várandósan ültem végig a parlamenti üléseket. Lelkesen védtem az oktatással kapcsolatos indítványokat. Ekkor voltak, akik megjegyezték, hogy „menjek haza gyereket szülni”. Viszont azt látom, hogy jelenleg jó irányba haladnak a dolgok – tette hozzá.

Csöbör Katalin elmondta, hogy Magyarországon nincs kötelező kvóta a nőket illetően, a parlamentben csupán 13 százalék a női képviselők aránya, a Fideszt is sok vád éri azzal kapcsolatban, hogy kevés a női tag. Az országban viszont már 1917-ben szó volt a nők választási jogáról, 1919-ben meg is kapták azt, ezzel megelőzve Svájcot, ahol 1971-től szavazhatnak a nők, sőt Amerikában is csak 1920-tól.

Balog Lívia elmondása szerint nehezített körülményt jelent terepen, ráadásul szláv vidéken dolgozni.

– 2011-ben kaptam járás elnöki tisztséget. Egyik alkalommal Tiszaásványra látogattunk, és ott szóvá tettem: hol vannak a nők a gyűlésről? Azt a választ kaptam, hogy a konyhában. Azóta viszont ezen a vidéken is történt pozitív változás, és Ukrajnában is elfogadták a kötelező női kvótát – mondta Balogh Lívia.

– Az ifjúsággal szemben az az elvárás, hogy lázadók legyünk. A szervezetemmel mi ennek tükrében igyekszünk változást elérni a berögződött dolgokat illetően, így a nők politikai szerepvállalásával kapcsolatos sztereotípiákat is igyekszünk legyűrni. Azt tapasztalom, hogy a Magyar Ifjúsági Értekezletben egyre több aktív női tagunk van – fejtette ki Szilágyi Dóra Emese. Hozzátette, hogy maga egyébként egyáltalán nem híve a kötelező női kvótának, de egyelőre szükség van rá mint mankóra.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Szilágyi Dóra Emese, Kovács Elvira, Csöbör Katalin, Balogh Lívia és Déri Stefi (Ótos András felvétele)