2024. augusztus 3., szombat

Fókuszban a néptánc és a népi hangszerek

Egyhetes magyarországi táborban vettek részt a kúlai fiatalok

Ötödik alkalommal rendezték meg a magyarországi Dunafalván az egyhetes Duna Népművészeti Tábort, amelyen többek között részt vett a kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ Százszorszép néptánccsoportja is.

A fiatalokat az idén Hugyik Karolina és Turza Szabolcs vezette.
 

Készülődés a délelőtti néptáncórára (Fotók:Turza Szabolcs, Hugyik Karolina)

Készülődés a délelőtti néptáncórára (Fotók:Turza Szabolcs, Hugyik Karolina)

Hugyik Karolina, a Népkör kulturális bizottságának elnöke elmondta, hogy a kezdő néptáncosok bukovinai székely táncokat, a haladók ördöngősfüzesi, mezőkeszűi táncokat tanultak, élő zenei kísérettel, de igen nagy volt az érdeklődés a hangszeres foglalkozások irán is.

A táborozó fiatalok a település lakóinak is bemutatták, hogy mit tanultak (Fotók:Turza Szabolcs, Hugyik Karolina)

A táborozó fiatalok a település lakóinak is bemutatták, hogy mit tanultak (Fotók:Turza Szabolcs, Hugyik Karolina)

− Az egyéni és csoportos népi ének, hegedű, brácsa, nagybőgő, citera, koboz, ütőgardon, furulya, klarinét, tárogató, cimbalom oktatása mellett mindennap kézműves-foglalkozások várták a táborozókat. Minden este volt táncház, koncertet adott a szabadkai Juhász zenekar és a debreceni Bakator zenekar is. 
A további részleteket Turza Szabolcstól, a kúlai egyesület oszlopos tagjától tudtunk meg: − Alapjáraton egy-egy újabb néptánc megtanulása volt az elsődleges cél, a hangszerek kipróbálása mellett a táborban lehetőség nyílt arra is, hogy a gyerekek régi, kézműves mesterségeket sajátítsanak el. A néptáncpróbák napi 2-2 órát öleltek fel, 2 órát a délelőtti időszakban és 2 órát délután, ügyelve arra, hogy a fiatalok a rekkenő hőség elől menedékbe húzódhassanak. A próbák közötti időszakot nemezeléssel, karkötőkészítéssel, egyéb, kézműves foglalkozással, valamint hangszerpróbával töltötték. Az idén az általános iskolás korosztály − ide tartozik a Százszorszép csoport is − bukovinai magyar táncokat sajátított el, és a táborzáró gálaműsor keretében elő is adták. Vastapssal jutalmazták őket. Említésre méltó, hogy volt néhány olyan csoporttag is, akik a hangszerek világába is bekukucskáltak. Volt, aki a nagybőgővel ismerkedett, volt, aki a citerával, de nem kis meglepetésre az egyik csoporttagot a cimbalom érdekelte. A fiatalok rövid időn belül, szinte virtuóz módon, bizonyos darabokat már elő tudtak adni ezeken a hangszereken. A táborban megtanultakat legelőször a tábori Ki mit tud? vetélkedőn kamatoztathatták, amelyen előkelő helyezéseket értek el, így például a cimbalmos legényünk első lett – sorolta Turza Szabolcs.

 

A rekkenő hőségben a kis medence sokat jelentett minden táborozó számára (Fotók:Turza Szabolcs, Hugyik Karolina)

A rekkenő hőségben a kis medence sokat jelentett minden táborozó számára (Fotók:Turza Szabolcs, Hugyik Karolina)

Hozzátette, a táborozás kimerítő volt, a rekkenő hőség szinte felperzselte a sátrakat (nagyon kevés résztvevőnek jutott árnyék), a medence és környéke csak ideig-óráig jelentett hűsölést. Ennek ellenére a gyerekek teljes erőbedobással vitték végig a táborozást, elsajátították a magyar néptánc egy újabb, egyedi formáját, a népzenei alapokat.

Nyitókép: Megérkezik Dunafalvára a népes csoport (Fotók: Turza Szabolcs, Hugyik Karolina)