Akárcsak a többi, élő, gazdasági, szociális vagy bármilyen más folyamatnak, a nyári turistaidénynek is van kezdete, kicsúcsosodása és záróakkordjai. A zenit bizonyos kritériumok szerint talán éppen ma van, figyelembe véve a kalendáriumi nyárközép és az iskolakezdés dátumát, különböző európai országok éghajlati mutatóit, munkaügyi szokásait, nemzeti ünnepeit és hasonló paramétereket. A sajtófigyelmeztetés mindennapos: Ha csak tehetjük, ne most induljunk útnak, ne autóban, és a világért se éjjel üljünk a volán mögé! Nyolc-tíz órás várakozások a határátkelőhelyeken, a repülőtereken lefújt járatok százai… A sokéves keserű tapasztalat azt mutatja, hogy a nyári hónapokban nagyjából háromszázan „maradnak” országútjainkon, közülük legtöbben a „turizmusba” halnak bele. A szakértők az országhatárokon vagy az autópályákon való hosszas várakozással, pontosabban az azt követő, padlógázos „késésbehozási kísérletekkel” magyarázzák a nyári baleseteket.
Igen, így néz ki manapság a futószalagosított, ésszerűsítési mechanizmusok által irányított tömegturizmus. A romantika és az izgalom már rég kiveszett a folyamatból, az utazás ma már inkább nyűg, mint kellemes élmény. A különböző, valamikor szinte elérhetetlennek számító, látványos turistapontok elérése is csupán egyfajta „jelentem, teljesítettem”-féle feladat, az „ott voltam” bizonyítékai Facebookon és a többi hasonló platformon járják be az irigykedő ismerősök körét…
A fent leírtakkal mi is egyetértünk, mégis autóba ültünk, világosodás előtt, hajnalban, és elugrottunk Pulára, azaz Pólára megfürödni gyermekkorunk Adriájában. Ezt a kis szöveget inkább minisikersztorinak, mint úti riportnak szánjuk, arra emlékeztet bennünket, hogy mindennek, ami ér valamit, bármilyen olcsónak, könnyűnek vagy elérhetőnek tűnik, borsos ára van.
Nyitókép: Az Aranykapu Kr. e. 27 környékén épült (Fotó: Szeli Balázs)