2024. december 22., vasárnap

Minden magyar ünnepe

A Magyar Nemzeti Tanács Újvidéken megemlékezett az államalapító Szent István királyról

Cikkünkhöz fotógaléria kapcsolódik, amely itt tekinthető meg. 

A magyarság egyik legnagyobb ünnepéhez közeledve ma este az Újvidéki Színház nagytermében a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) szervezésében gazdag műsorral emlékeztek meg augusztusa 20-a, az államalapító Szent István király szentté avatásának évfordulójáról. Szent István napját a vajdasági magyarok mindig is sajátjukként ünnepelték, ám 2018 óta kiemelt tartományi jelentőségű ünnepként is nyilvántartják. Akkor hozott ugyanis rendeletet a vajdasági képviselőház a tartományi jelentőségű dátumok megállapításáról és ünnepélyes megjelöléséről, amelyek között szerepel a magyarok nemzeti ünnepe is. A jelentős ünnepnap kapcsán megrendezett eseményen felszólalt Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Sandra Božić, a tartományi kormány alelnöke is.

Fremond Árpád mindenekelőtt köszöntötte az egybegyűlteket, majd ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy augusztus 20-án a keresztény magyar államalapításra emlékezünk, ami minden magyar ünnepe, bárhol is éljen a világon.

– Szent István királyunk erőskezű, kemény uralkodó volt, aki előre látta, hogy milyen lépések kellenek népe megmaradásához és nem félt azokat a bizonyos lépéseket meg is tenni. Szent István művelt volt, több nyelvet is beszélt, s tudta azt, hogy a hit és a kereszténység elengedhetetlen ahhoz, hogy egy erős államot tudjon létrehozni. A magyar törzseket összefogta, egyesítette, s sikerült neki egy gyenge törzsszövetségből egy stabil, védhető államot kovácsolnia, úgy, hogy sikeresen kiépítette a vármegyerendszert, törvényekkel lefektette az igazságszolgáltatás alapjait, elindította a magyar pénzverést és az uralkodói oklevelek kiállítását is – részletezte Fremond Árpád.

 

 

– Mi vajdasági magyarok – folytatta beszédét az elnök –, mindig is büszkék voltunk elődeinkre és a megtett utunkra, próbáltunk bölcsek maradni, alázatosak és türelmesek, s mindent megtenni közösségünk védelme érdekében. Ma elmondhatjuk, hogy ez a közösség már mindent átélt. Ha belegondolok csak abba, hogy mi minden történt az elmúlt egy évben, ha belegondolok csak abba, hogy ennek a közösségnek mi mindent kellett átélnie csak az elmúlt hónapokban, elszorul a szívem. Elszorul a szív, de ugyanakkor büszkeség is eltölti azt, hisz minden nehézség és megpróbáltatás ellenére, ahogy Pásztor Bálint elnök úr fogalmazott néhány hete: Talpon maradtunk! – fogalmazott Fremond Árpád.

Rámutatott arra, hogy Pásztor István, a VMSZ egykori elnökének elvesztése hatalmas érvágás volt a közösség számára, de összefogva sikerült leküzdeni a nehézségeket. Beszédében emlékeztetett arra is, hogy pont 25 évvel ezelőtt, augusztus 20-án indult meg a vajdasági magyar autonómia építése, elsőként az egész Kárpát-medencében.

– Az idén 25 éves a Magyar Nemzeti Tanács. Nem véletlen, hogy 25 évvel ezelőtt, 1999. augusztus 20-án, pont nemzeti ünnepünkön, Szent István napján, kezdődött el a vajdasági magyarok autonómiaépítése, amivel elsők voltunk az egész Kárpát-medencében. Ekkor még nem volt törvényes keret a tanács megalakulására, mégis sikerült létrehozni az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsot, majd ezt követően 2002-ben már törvényes keretek között elektorok útján Nemzeti Tanácsot választottunk. Ezt követően 2009 augusztusában megszületett A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény, amely lehetőséget teremtett a kisebbségi választói névjegyzék létrehozásához, és így megteremtődtek a feltételek a közvetlen választások megszervezéséhez – fogalmazott Fremond Árpád. 

– Szerencsésnek mondhatjuk magunkat – folytatta beszédét az MNT elnöke –, hogy a vajdasági magyarok mögöttünk állnak, bármilyen kihívásokkal nézünk is szembe. Az elmúlt egy év nehézségeit úgy vélem, sikeresen vettük, ahogyan terveztük is, megtartottuk a közvitákat a kultúráról, oktatásról és tájékoztatásról szóló stratégiák tervezeteiről, és ami ennél is fontosabb, hogy elfogadtuk azokat. Elmondhatom, hogy sikeresen befejeződtek a zsablyai Havas Boldogasszony-templom munkálatai, s ha minden jól alakul, hamarosan misét is tarthatunk majd a felújított templomban a Sajkásvidéken elhunyt ártatlan áldozatainkért. Nemrég sikerült megvásárolnunk a szabadkai Vackor Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézményünk melletti ingatlan teljes épületrészét, így újabb bővítésre számíthatunk a jövőben, illetve nagyon fontos beruházások valósulnak meg Újvidéken, Bezdánban és Topolyán is. Ez mellett természetesen számos, értékben kisebb összegű, de jelentőségében ugyanakkora projekteket is realizálunk, mint például a Zsebtükör alkalmazást, amelyen keresztül a polgárok bejelenthetik a különböző jogsértéseket, ezenkívül támogatjuk a kulturális intézményeink, egyesületeink és médiaházaink terveit és elképzeléseit is – részletezte Fremond Árpád.

Szavai szerint az MNT a jövőben is egy csapatként fog működni a VMSZ és Magyarország Kormányának hathatós támogatása mellett, ugyanakkor további jó együttműködést remélnek a szerbiai országvezetéssel is.

Sandra Božić az ünneplőkhöz szólva elmondta, mindig felvetődik a kérdés, milyen irányt vett volna a történelem és hogyan nézne ki a mai Európa, ha a magyar uralkodók között nem lett volna olyan erőlátó uralkodó, mint Szent István király.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

– Habár számos adat ismeretlen maradt az életével kapcsolatban, de mégis a középkori Magyar Királyság első törvényhozó uralkodójaként és egyben a kereszténység terjesztőjeként emlékezünk rá és ünnepeljük. A szerb és a magyar nép egyaránt tartja magát az intelmeihez, amelyekben mindenkinek azt üzeni, hogy az egy nyelvű és egy hagyományú állam gyenge és sebezhető. Éppen ezért vagyunk itt a mai napon, hogy megmutassuk, a különbözőségek egyesítenek és megerősítenek. Ezek a különbözőségek éppen itt, Vajdaságban jutnak leginkább kifejezésre. Ezért a szerb állam és a tartományi kormány feladata, hogy továbbra is dolgozzon a nemzeti kisebbségek kultúrájának és hagyományainak ápolásán, valamint az is, hogy segítse a nemzeti tanácsok munkáját. A tartományi kormány felismerve a nemzeti tanácsok munkájának jelentőségét a jövőben is folytatja majd az anyagi források biztosítását, ami az elmúlt négy évben meghaladta a 110 millió dinárt, valamint ideszámítva azt a 160 millió dináros beruházást is, amit a Magyar Szó Lapkiadó Kft. székházának felújítására biztosított. A két nép közötti jó szomszédi kapcsolatok kifejezésre jutnak Vajdaságban is, és ezeket különösen erősítik az Aleksandar Vučić szerb államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök közötti kiváló baráti kapcsolatok. Számos stratégiai projektet sikerült megvalósítani, amelyek közül a legjelentősebb a Belgrád–Szabadka–Budapest gyorsvasút, amelynek befejezésével a két ország közötti összeköttetés jelentősen megerősödik. Ezek a kapcsolatok példaként szolgálhatnak mindenkinek a régióban, de Európában is, ami jól mutatja mennyire is fontos a regionális együttműködés – fogalmazott Sandra Božić.

Az új búzából sütött kenyeret történelmi egyházaink lelkipásztorai áldották meg. A műsorban felléptek Gál Lajos és Farkas Franciska versmondók, Sztipáncsevity Dániel népmesemondó, az adai Szentháromság kórus, valamint a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Rizgetős táncegyüttese is az óbecsei Fokos zenekar kíséretében.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fremond Árpád (Dávid Csilla felvétele)