2024. szeptember 30., hétfő

A nők jogai emberi jogok

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Tartományi Nemi Egyenjogúsági Intézet

Csak a gazdaságilag független nő állíthatja azt, hogy önazonos a saját választásával – mondta Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke azon az ünnepségen, amelyet a Tartományi Nemi Egyenjogúsági Intézet fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartottak meg az újvidéki Egység Művelődési Állomáson. A jubileumi összejövetelen Juhász Bálint hangsúlyozta: Vajdaság mindig is élen járt a nemi egyenjogúság intézmény- és jogi rendszerének kialakításában.

– Vajdasági Autonóm Tartomány több mint húsz éve képviseli azt az elvet, hogy a nők jogai emberi jogok, és az emberi jogok kivétel nélkül megilletik a hölgyeket. A Tartományi Nemi Egyenjogúsági Intézetet már öt évvel a törvény elfogadása előtt létrehoztuk, és a nemi egyenjogúságról is az országos rendelkezések érvényesítése előtt határozott a tartományi vezetés. Az elmúlt 20 évben sokat dolgoztunk azon, hogy láthatóvá tegyük a hölgyeket. Egyrészt arra törekedtünk, hogy minél több hölgy legyen jelen az intézményekben és a döntéshozatalban is. Ez a jogi keretek meghatározásával és az affirmatív intézkedéseknek köszönhetően részben meg is valósult. Ugyanakkor a gazdasági életben is növekvőben van a vállalkozó nők száma, és mára a vajdasági vállalkozók csaknem egyharmada nő.

Ezen a téren is tovább kell dolgoznunk – mondta a tartományi képviselőház elnöke. Beszédében kiemelte annak a 45 publikációnak a jelentőségét is, amelyet az intézet jelentetett meg az elmúlt 20 évben azzal a céllal, hogy „minden vajdasági polgár egyenrangúan élhessen a régiónkban”.

A tartományi szervek és az intézet közös céljait és tevékenységének jelentőségét hangsúlyozta beszédében Smiljka Jovanović pénzügyi titkár is. 

– Az elmúlt évtizedek munkájának eredményét megerősíti az a nemzetközi felmérés is, amely azokban az országokban kíséri a nemi egyenjogúság érvényesítését, amelyekben közpénzekből támogatják a nők jogainak érvényesítését. A 2020-as kimutatások szerint a 69 felmért ország közül csupán 19 érvényesíti sikeresen a nemi egyenjogúságra vonatkozó rendelkezéseket: ezek között van Szerbia is – mutatott rá a tartományi titkár. Hozzátette: a sikerhez az országos és a tartományi vezetés mellett jelentősen hozzájárultak a nők jogainak érvényesítésével foglalkozó intézmények és a szervezetek is. 
A jubileumon emlékeztettek arra, hogy a nemi egyenjogúságról szóló törvény érvényesítése óta jelentős fejlődés történt a jogokat szavatoló intézményrendszer kialakításában. Számos intézmény foglalkozik a nemi egyenjogúsággal, több rendelkezés is szavatolja a nőket megillető jogokat, de nemzeti stratégiát is elfogadott a szerb kormány a nemi egyenjogúság fejlesztése érdekében. Emellett sok civil szervezet is segíti a nők érvényesülését a társadalmunkban – sorolták az eredményeket az évfordulón, amelyen az intézet munkájáról Ivana Krsmanović igazgató számolt be az egybegyűlteknek. 

– Az intézet elsősorban kutató és oktató tevékenységet folytat, de a nemi egyenjogúság jelentőségének tudatosítása mellett anyagilag is támogattuk a nők jogainak fejlesztését. Az elmúlt 20 év munkájából büszkén emelném ki azt, hogy a tartományi kormány hozzájárulásával az intézet több mint 565 millió dinárral segítette a nők érvényesülését. A törekvések révén a nemi egyenjogúságra ma már fejlődőként tekinthetünk: az országos és a tartományi szintű támogatottsággal tovább dolgozunk. A jelenlegi célunk, hogy az eddigi jól bevált gyakorlat alapján továbbfejlesszük az együttműködésünket a helyi önkormányzatokkal és intézményekkel, de a kapcsolatainkat erősítenénk a regionális és a nemzetközi intézményekkel is – vázolta a terveket az intézet igazgatója, aki ünnepi beszédében köszönetet mondott az intézet munkatársainak és a hozzá kapcsolódó szervezetek képviselőinek az elmúlt évtizedek áldozatos munkájáért. 

A jubileumon bemutatták azt a kisfilmet is, amely összefoglalta az intézet munkásságát és céljait. A képkockákból kiderült, hogy az intézet jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a falun élő nők önálló vállalkozásokat hozzanak létre, és termékeiket sikerrel népszerűsítsék a regionális piacon is. De képzéseket és fejlődési lehetőségeket nyújtottak a roma kisebbségben élő nőknek is, és a házvásárlási támogatásuk által sok vidéken élő nő jutott tulajdonjoghoz is. Kiadványaikkal pedig folyamatosan felhívják a figyelmet a nemi egyenjogúság érvényesítésének jelentőségére. A céljaikat és tevékenységeiket a jövőben is folytatják – hangzott el a Tartományi Nemi Egyenjogúsági Intézet fennállásának 20. évfordulóján.

Nyitókép: A tartományi szervek és az intézet közös céljainak jelentőségét emelték ki a jubileumi ünnepség felszólalói (Fotó: Dávid Csilla)