2024. december 22., vasárnap

Vučić: Az ilyen találkozók lehetőséget biztosítanak a kapcsolatok elmélyítésére

Aleksandar Vučić Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel tárgyalt

Aleksandar Vučić szerb államfő szerint Recep Tayyip Erdoğan török államfő belgrádi látogatása jelentősen hozzájárult a Nyugat-Balkán stabilitásához. Vučić kiemelte, hogy Törökország az egyik legfontosabb befektető Szerbiában, és a látogatás alatt új gazdasági projektekről tárgyaltak, amelyek kiterjedtek az infrastrukturális fejlesztésekre, az energetikára és a kereskedelmi kapcsolatok bővítésére.

Vučić Instagram-bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a régió, amely történelmileg gyakran volt konfliktusok helyszíne, most a békére és valódi jólétre törekszik. A két ország hosszú múltra tekint vissza az együttműködés terén, és az ilyen találkozók lehetőséget biztosítanak ezen kapcsolatok elmélyítésére, különösen a biztonság és a gazdaság területén.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón Aleksandar Vučić államfő kijelentette, hogy Szerbia és Törökország között kiváló gazdasági kapcsolatok vannak, a kereskedelmi forgalom pedig a néhány évvel ezelőttihez képest meghétszereződött. Reméli, hogy az év végéig ez az összeg eléri a 2,6 milliárd eurót.

Vučić a közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom csak néhány száz millió euró volt.

Hangsúlyozta, hogy a két ország rendkívül sikeres a szolgáltatások cseréjében, és hozzátette, hogy a török turisták száma Szerbiában a legnagyobb az összes külföldi állampolgár közül, valamint azt is, hogy az év végéig várhatóan körülbelül 360.000 szerb turista látogatja meg Törökországot. Kiemelte, hogy ma számos megállapodást írtak alá, amelyeknek csak később lehet eredményük.

– Megegyeztünk abban is, hogy szorosabb kapcsolatokat alakítsunk ki a katonai és védelmi ipar területén. Minden területen növelnünk kell az együttműködést – mondta Vučić.

Kiemelte, hogy hálás a török befektetőknek, mert vannak olyan helyek Szerbiában, amelyek nekik köszönhetően maradtak fenn.

– Sok textilipari és egyéb vállalatunk van. Hiszem, hogy a jövőben sok munkánk lesz az energetika és az informatikai szolgáltatások területén is. Meg vagyok győződve arról, hogy a következő időszakban Erdogan hatalmas hozzájárulásával sikerül majd elérnünk ezeket az eredményeket – mondta Vučić.

Erdoğan Törökország és Szerbia kapcsolatait „aranykorszaknak" nevezte, és kiemelte, hogy gazdasági és turisztikai együttműködésük erősödik. Török cégek jelenléte Szerbiában fontos szerepet játszik a foglalkoztatásban. Erdoğan továbbá megerősítette, hogy a Törökország elkötelezett a Balkán békéje és stabilitása mellett, különös tekintettel Bosznia-Hercegovina helyzetére.

A közel-keleti események is szóba kerültek, különösen Izrael tevékenysége, amit Erdoğan kritizált, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ismerjék el Palesztinát államként. A találkozó során a politikai, gazdasági és védelmi kérdések mellett a turizmus és más közös projektek is kiemelt figyelmet kaptak.

A hivatalos találkozó után Vučić és Erdoğan részt vesz a Szerbia-Törökország Üzleti Fórumon a belgrádi Hajat szállodában, ahol további gazdasági együttműködési lehetőségekről egyeztetnek. A látogatás során több együttműködési megállapodást is aláírtak, többek között az információs technológiák, foglalkoztatás, szociális biztonság, ipar, energiai átmenet, sport és a katasztrófavédelem területén.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta