2024. október 26., szombat

Magasabb bírsággal csökkentenék az ittas járművezetők számát

Milan Ilić, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség tanácsadója azt nyilatkozta, szükségesnek tartja az ittas vezetők bírságának növelését, mert – mint mondta – ez bizonyítottan meghozza az eredményt.

Ilić Franciaország példáját említette, ahol jelentősen csökkent az ittas vezetés által okozott szabálysértések és a balesetek száma.

Szerbiában olyan intézkedések érvényesek, amely szerint elkobozzák azoknak a sofőröknek a járművét, akik újabb súlyos szabálysértést követtek el, és akiket az előző két évben jogerősen elítéltek súlyos közlekedési szabálysértések miatt.

– Az előző időszakban több száz járművet foglaltak le, ami nem változtatott a polgárok tudatosságán, akik között gyakori a többszörös szabálysértő  – mondta Ilić.

Hozzátette, hogy évről évre jelentős anyagi forrást biztosítanak a megelőzésre és a megfigyelésre, több városban is megnövelték a közlekedési- és sebességmérő kamerák számát. Arra kérte a járművezetőket, hogy ne vezessenek ittas állapotban, és ne veszélyeztessék sem a saját, sem mások életét, írja a Vajdasági RTV.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay