2024. december 22., vasárnap

Hol a legdrágábbak a lakások Szerbiában?

A koronavírus-járvány és a jelenlegi ukrajnai válság hatással van a szerbiai ingatlanpiacra. Ivana Štrbac, a Köztársasági Geodéziai Intézet értékbecslési osztályának vezetője közölte, hogy az ország legdrágább lakásai továbbra is a Savski venac és Stari grad fővárosi önkormányzatokban vannak – tudósít a Szerbiai Rádió és Televízió.

Ivana Štrbac elmondta, szabadon ki lehet jelenteni, hogy a legmagasabb négyzetméterenkénti árakat ebben a két községben jegyezték. Ami az új lakásokat illeti, Szerbiában a legmagasabb négyzetméterenkénti árat a Belgrád Vízivárosban fizették, méghozzá 9115 eurót, míg a régi építésűek közül a legmagasabb árat, 4902 eurót az óvárosban regisztrálták. Hozzátette: a tavalyi év első negyedévéhez képest a Belgrád Vízivárosban 4,4 százalékos, az óvárosban pedig még markánsabb, kilenc százalékos az ingatlanok drágulása. Az ingatlanárak növekedése az ország egész területén tapasztalható.

– Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Újvidék lassan felzárkózik Belgrádhoz. A régi építésű ingatlanok négyzetméterenkénti átlagára elérte az 1500 eurót, ami 21 százalékos növekedést jelent. Az átlagos ár egy újépítésű épületekben 1500 euró négyzetméterenként, ami 16 százalékos növekedést jelent. Ezenkívül Nišben 23 százalékkal, Kragujevacon pedig öt százalékkal emelkedett a négyzetméterenkénti ár a régi építésű épületekben – közölte Ivana Štrbac.

Az egész ország területén azonos arányban vásárolnak és adnak el ingatlanokat. Ivana Štrbac kiemelte, hogy a házak csaknem ötven százaléka Vajdaság területén kelt el, ami azonban a lakásokat, a garázsokat és az építési területeket illeti, itt a nagyvárosok dominálnak, elsősorban a főváros.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás