Jézus Szíve ünnepét IX. Piusz pápa terjesztette ki az egész Egyházra. A főünnep napja a pünkösd utáni második vasárnapot követő péntek (idén június 24.).
Jézus szívének tisztelete dogmatikailag a Szentíráson alapul: Jézus kereszten átszúrt szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Magát az Istenembert ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte.
Jézus szíve Isten emberré lett Fiának szíve, a megváltó isteni szeretet jelképe. Tiszteletének alapja az, hogy Jézus egész embersége, így Szíve is az Isteni Személy kifejezője. A Szentírásban a szív az ember erkölcsi és vallási személyiségének foglalata, nem lélektani, hanem egész-emberi fogalom, ősfogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot.
Jézus szívének átszúrása és oldalának megnyitása jelképezte a szeretet végtelenségét, a Szentlélek elküldését és a szentségek forrását, erejét.
Az egyházatyák a Jn 7,37–38-ra hivatkozva („Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki, aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: élő víz folyói fakadnak majd belőle.”) Jézus szívét az élő víz forrásaként jelölték meg.
„Ó, örök szeretet nagy mélysége, megváltó Jézusnak kegyes Szíve!”
A tisztás szélén üldögélő remetéhez odalépett egy férfi. „Mondd meg nekem, melyik a boldogsághoz vezető legbiztosabb út.” A remete föl sem nagyon nézett a férfira, de válaszolt a kérésre: „Megmutathatom neked az utat, de igen jó kondícióra van szükséged, hogy azon járni tudj.” „Kiváló a kondícióm” – felelte a férfi. „Nos, akkor először is egy bizonyos hosszúságú vonallal kell jelölnünk minden olyan dolgot, ami itt a földön kedves a szívednek. Feltételezem, hogy van egy autód.” „Igen, nagyon szép, sportos kocsi, igazán fontos nekem.” „Rendben, akkor ezt egy ötvencentis vonallal jelöljük. Gondolom, van lakásod is.” „Igen, a szüleim hagytak rám egy szép házat, szeretek ott lakni.” „Akkor ezt egyméteres vonallal jelöljük, ha egyetértesz. Biztosan van televíziód, számítógéped is.” „Hogyne, modern ember vagyok, szeretek tájékozódni a világ dolgairól.” „Persze-persze” – és már meg is nyúlt a vonal ismét ötven centivel. Kérdés kérdést követett, s kiderült, hogy a férfi számos dologhoz ragaszkodik, sok mindent szeret, s a vonal a földön végül kilenc és fél méter hosszú lett. A remete ekkor felszólította a férfit: „Most rugaszkodj neki, és ugord át ezt a távolságot” „De hát ez lehetetlen! Jó a kondícióm, de ekkora távot senki emberfia át nem tudna ugrani!” „Pedig a boldogságot csak így találhatod meg! Minél több dologhoz tapad hozzá a szíved itt a földön, annál nagyobb távolságot kell legyőznöd, annál nagyobb erőfeszítést kell tenned az igazi boldogság eléréséhez. Akinek a szíve semmi e világi értéken nem csüng, annak csak egy lépést kell tennie” – állapította meg a remete, s azután folytatta csendes elmélkedését.
Szent Pál az efezusiaknak írt levelében azért imádkozik, hogy Isten Lelke által „benső emberekké” erősödjünk, akiknek a szívében Krisztus lakik a hit által, s így fel tudjuk fogni, hogy mi az igazi szélesség és hosszúság, magasság és mélység. Mit is jelent az a képletes beszéd? Azt, hogy csak a lelki ember tudja igazán, mi is az, ami igazán fontos, ami igazán értékes. Minek kell nagy jelentőséget tulajdonítania, miért kell sokat tennie, és miért nem.
Néha elképesztő, hogy emberek milyen komoly erőfeszítéseket tesznek olyan dolgokért, amelyek valójában nem képviselnek nagy értéket, nem sokat adnak hozzá a boldogságukhoz! Más értékeket pedig, amelyeket sokkal többre kellene becsülniük, keservesen elhanyagolnak. Az értékrendről van itt szó, amelynek forrása a bibliai szóhasználatban a szív. „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” Jézus Szíve ünnepén érdemes átgondolni azt, mi minden tartok értéknek, mihez tapad hozzá a szívem, miért hozok komoly áldozatokat, és mit hanyagolok el. Vajon megtaláltam-e az igazi értékeket, ragaszkodom-e azokhoz? Az áldozatkészségem magas szintű-e, amikor segíthetek a másiknak, összefoghatunk valami jó érdekében?
Jézus Szíve ünnepén gondolkodjunk el azon, Jézus számára mi volt érték, az Ő szent Szívének mi a fontos. Nem tárgyak, anyagi értékek, hanem személyek: az Atya és az emberek iránti szeretet. Nem a saját érdekeinek érvényesítése, hanem a másokért vállalt áldozat, a szeretetből történő lemondás. Nem a gyorsan múló érzéki örömök, hanem az igazi boldogság, amiért még a szenvedést, a vérre menő kínokat és a halált is vállalni tudta.
Akkor telik értékesen, értelmesen az életünk egy része, de az egész is, ha mi is a helyes célok, a valóban boldogító értékek vonzásában élünk. Ha azzal telik meg a szívünk, ami Jézusnak is fontos volt, ami őt is boldogította, akkor nem kell félnünk a jövő kilátástalanságától és a boldogságunk elveszítésétől sem. Csak az érték, ami maradandó, nem az, ami ma jó, holnap fáj, ma édes, holnap keserű.
„Istent teljes szívünkből, teljes elménkből és minden erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.” Milyen sokan úgy gondolják, hogy a szeretet nem más, mint a saját maguk által kigondolt tettek végrehajtása, olyan áldozatok meghozása, amelyeket valójában ők maguk határoztak meg, nem a szeretett személy vagy személyek kérték tőlük. Természetesen nem tagadható, hogy ezek is fáradságba kerülnek, erőfeszítést, munkát, anyagi ráfordítást igényelnek, mégis inkább arról szólnak, aki teszi, adja őket, s nem arról, akiért teszi, vagy akinek adja. Vagyis a szeretetből a másik személy hiányzik.
Hány szülő gondolja azt, hogy ha sokféle dolgot megvesz a gyerekének, anyagilag elhalmozza sok szükséges és még több szükségtelen holmival, akkor jogosan állíthatja magáról, hogy ő mennyire szerető és áldozatkész szülő! És persze ezt mások is kötelesek észrevenni és ki is fejezni! Érdekes, hogy nagyon sokszor erről pont a gyerekeiknek más a véleményük.
Ugyanígy sok olyan ember is akad, aki minden vallási kötelességét letudottnak véli azzal, ha adakozik egy kereszt felállítására, egy templomi kép vagy ablak restaurálására stb., ugyanakkor Isten parancsainak betartása, az imádság és a szentségek gyakorlása terén gyengén vagy éppen sehogy sem mutatja meg Isten iránti szeretetét.
