2024. december 22., vasárnap

Nagycsaládok lakhatási körülményeinek javítását támogatja a tartományi kormány

A lakhatási feltételek javítását támogatja a tartományi kormány vissza nem térítendő eszközökkel, 250 millió dinár értékben.

Az erre vonatkozó mai szerződéskötésnek köszönhetően 237 olyan család nyert támogatást, amely harmadik, illetve negyedik gyermekkel bővült 2020 januárja óta.

A támogatások által 166 család végezhet el felújítási munkálatokat, míg 71 szerződés új ház megvásárlására vonatkozik.

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke elmondta, hogy az erre vonatkozó program 2018 óta létezik, és ennek köszönhetően azóta 543,5 millió dinárt biztosítottak erre a célra, ezáltal pedig 507 család lakhatási körülményei javulhattak.

A tartományi kormányfő ígéretei szerint a programot a jövőben is folytatják.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás