2024. december 22., vasárnap

Megerősítették a népszavazás eredményét

A parlament döntését követően az igazságszolgáltatás függetlenítéséhez már csak a törvények módosítására van szükség

A köztársasági képviselőház tegnap késő délutáni ünnepélyes különülésén, díszőrséggel és a himnusz lejátszása mellett erősítette meg az Alkotmány módosítását, azaz a január 16-ai népszavazás döntését. Az alkotmánymódosítás az igazságszolgáltatást érinti, ennek értelmében mindenekelőtt a bírák és az ügyészek megválasztásáról – amennyiben módosítják a törvényeket is –, már nem a parlament dönt majd, hanem az érintett legfelsőbb szervek, így a bírák kinevezéséről a Bírósági Főtanács, az ügyészek esetében az Ügyészségi Főtanács, ezzel növelve az igazságszolgáltatás függetlenségét.

A január 16-ai népszavazáson a szavazati jogukkal élő polgárok a leadott voksok 59,62 százalékával támogatták az alkotmánymódosítást, míg 39,35 százalék nemmel szavazott.

A tegnapi különleges ülésen Ivica Dačić, a parlament elnöke a kormánytagok, valamint független és nemzetközi szervek képviselői előtt felolvasva a rendelkezéseket, megerősítette az alkotmánymódosítást, így az alkotmány hatályba lépett. Ezek után törvénymódosítások várhatók, melyek nyomán az ügyészségen belül tapasztalható majd a legtöbb változás, ugyanis a főügyész mellett és az ügyészségek vezetőügyészei mellett már nem ügyészhelyettesek dolgoznak majd, hanem egyenrangú elbírálásban részesül minden ügyész, egyforma felelősséggel tartozik a munkájáért.

A Köztársasági Államügyészség ezek után Legfőbb Államügyészséggé módosul, amelynek a munkáját a Főügyész irányítja. Az ügyészeket az Ügyészségi Főtanács választja meg, vagyis amint a parlament módosítja a törvényeket, az ügyészek személyét nem a kormány javasolja  és nem a parlament nevezi ki őket, ahogy eddig történt. A főügyészt azonban a köztársasági képvislőház nevezi ki, mégpedig az Ügyészségi Főtanács javaslatára.

Az Ügyészségi Főtanács 11 tagja közül 5-öt az ügyészek maguk közül választanak ki, 4-et a kiemelkedő jogászok közül a parlament választ meg, ám ebben a testületben a főügyész mellett helyet kap még a mindenkori igazságügyi miniszter is.

Eddig azoknak a bíráknak a mandátuma, akiket első alkalommal választottak erre a tisztségre, három évig tartott. Az alkotmánymódosítással a bírói kinevezés állandó bírói tevékenységet jelent a jövőben.

Módosul a Legfelsőbb Semmítőszék elnevezése is, Legfőbb Bíróságra.

A Bírósági Főtanácsnak 11 tagja lesz, közülük 6-ot a bírák maguk közül választanak ki, 4-et a kiemelkedő, politikai pártoktól független, legalább tíz év tapasztalattal rendelkező jogászok közül a parlament választ meg, illetve helyet kap ebben a testületben a Legfőbb Bíróság elnöke is. A Legfőbb Bíróság elnökét, valamint a bíróságok elnökét is a Bírósági Főtanács választja meg.

Miután a parlament megerősítette a népszavazás eredményét, az érintett törvényeket össze kell hangolni az Alkotmány módosított, igazságszolgáltatásra vonatkozó részével.

A különleges ülést a parlament 17., rendkívüli ülése előzte meg, amikor a parlamenti képviselők a Bírósági Főtanács, valamint az Ügyészek Tanácsa javaslatára több bírát és ügyészt nevezett ki első alkalommal a funkciójukra.

Marija Aranđelović Jureša, a Bírósági Főtanács elnökhelyettese ismertetve, hogy a napirenden szereplő jelölteknek milyen feltételeknek kellett megfelelniük, elmondta, hogy a versenypályázaton  szerzett eredmények szerint a Verbászi Alapfokú Bíróságra 3 személyt javasolnak első alkalommal a bírói funkcióra, a Mladenovaci Alapfokú Bíróságra 1, valamint a Belgrádi Első Alapfokú Bíróságra 10, illetve a Második Alapfokú Bíróságra 2 személyt javasolnak első alkalommal a bírói tisztség betöltésére.

Tanja Vukićević, az Ügyészségi Tanács választóbizottságának tagja ugyanakkor az ügyészek kinevezésére javasolt személyek ismertetése kapcsán elmondta, 17 ügyészségre neveznének ki új ügyészhelyetteseket. A lefolytatott versenypályázat után a Belgrádi Első Alapfokú Ügyészségre 4, a Második Alapfokú Ügyészségre 2, a Harmadik Alapfokú Ügyészségre 3 ügyészhelyettes kinevezését javasolták, a mionicai, a Velika Plana-i, a smederevói, a kruševaci, a kraljevói, a požarevaci, a Novi Pazar-i, a vranjei, a čačaki, a leskovaci, valamint a Szabadkai Alapfokú Ügyészségre egy-egy ügyészhelyettest javasoltak, a Pancsovai Alapfokú Ügyészségre 2-t, az Újvidéki Alapfokú Ügyészségre 3-at, a Niši Alapfokú Ügyészségre pedig 4 új ügyészhelyettest.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás