2024. december 22., vasárnap

Új személyiségek a Szerb Haladó Párt parlamenti jelöltjei között

Új nevek, személyek bukkantak fel a Szerb Haladó Párt parlamenti jelöltlistáján, azonban a régi nevek továbbra is jelöltként indulnak, csak nem a kedvezőbb helyekről. A szakértők úgy vélik: félő, hogy emiatt az egykori parlamenti képviselők nem kerülhetnek be a jövőbeni parlamentbe.

Dragan Šormaz, Luka Kebara, Janko Langura és Marko Parezanović korábbi képviselők a 150. hely alatt vannak, ami azt jelenti, hogy csak akkor lehetnek képviselők az új összetételben, ha az SZHP a szavazatok mintegy 60 százalékát megnyeri. Bratislava Jugović és Ljubiša Stojmirović nem szerepel a képviselőjelöltek között, akik az előző időszakban támogatták a nyugat-szerbiai lítium feltárása elleni környezetvédelmi tiltakozásokat.

Az SZHP jelöltjei között ugyanakkor számos orvos is megtalálható, közöttük Danica Grujičić, Marija Zdravković, a közkedvelt belgrádi szakorvos, Nada Macura, vagy a zaječari Nenad Ristović. Ez utóbbi nagy meglepetést okozott, ugyanis a tavalyi helyhatósági választásokon listája az ellenzéket erősítette, emellett két évvel ezelőtt elutasította a Covid-járvány küzdelmében való helytállásáért kiérdemelt érdem átvételét Aleksandar Vučićtól.

A lista másik érdekessége, hogy az első 150 helyen 60 belgrádi jelölt van.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás