2024. december 22., vasárnap

Kifogástalan vizet mindenkinek!

Tartományi támogatás önkormányzatoknak

A vajdasági kormány az idén mintegy 773 millió dinárral támogatja az önkormányzatokat a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás és a helyi fejlesztés területén. A projektumok társfinanszírozására vonatkozó szerződéseket Igor Mirović tartományi kormányfő pénteken nyújtotta át az önkormányzatok képviselőinek. A tartományi kormány a mezőgazdasági és vízgazdálkodási titkárság révén 740 millió dinárt különített el 53 szerződés magvalósítására, mégpedig három pályázati vonalon.

Mirović kijelentette, a fontos teendők új hullámát indítják el Vajdaságban.

– Háztartások és az ipari övezetek számára egészségügyi szempontból kifogástalan víz szavatolására, csatornahálózat kiépítésére, a dűlőutak rendezésére, valamint a termőföld-tagosítási eljárások végrehajtására lehetett pályázni. Eredmények vannak mögöttünk, de sokkal többet kell dolgoznunk, különösen azokban az önkormányzatokban, amelyekben az ivóvízellátás ügye még rendezetlen – közölte Mirović.

A tartományi költségvetésből a régiófejlesztési és önkormányzati titkárság révén a sikeresen pályázó önkormányzatok képviselői kézjegyükkel látták el azokat az összesen több mint 33 millió dinár értékű szerződéseket is, amelyek a közmű-infrastruktúra további fejlesztését célzó technikai tervdokumentáció elkészítéséről szólnak.

Ótott Róbert mezőgazdasági titkárhelyettes elmondta, három fontos pályázati kiírás kapcsán írtak alá támogatási szerződéseket. Az egyik a vízvezeték és szennyvízelvezető csatornahálózat kiépítésére és felújítására kiírt pályázat, a másik a határutak kiépítésére és felújítására vonatkozik, a harmadik pedig a földtagosítási eljárásnak az elkezdésére és folytatására kiírt pályázat.

Ótott Róbert (Fotó: Dávid Csilla)

Ótott Róbert (Fotó: Dávid Csilla)

– A három pályázati kiírás összesen 740 millió dináros támogatást jelent, és ezáltal 1,2 milliárd dinárnyi fejlesztést tudtunk generálni a vajdasági községekben. Fontos megemlíteni, hogy a három kiírásnak köszönhetően olyan projektumok valósultak meg, mint Topolyán a szennyvízhálózat kiépítése, Zentán szintén szennyvízhálózat épülhet ki ennek köszönhetően, és Magyarkanizsa község területén, pontosabban Horgoson is megújulhat. A határutak támogatására kiírt pályázatnak köszönhetően Kishegyesen és Szabadkán is rendezni tudjuk a határutainkat, tehát mindenképpen fontosak ezek a projektumok. Úgy gondolom, hogy évről évre ösztönözni kell a vajdasági önkormányzatainkat, hogy minél nagyobb számban, minél több projektummal pályázzanak a tartományi titkárságnál, mi pedig arra fogunk törekedni, hogy ezeket a projektumokat minél nagyobb százalékban támogassuk – közölte Ótott Róbert.

A szerződések átadásán jelen volt Čedomir Božić tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdészeti titkár, valamint Aleksandar Sofić regionális fejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás