2024. december 22., vasárnap

Szakállas Zsolt fogadta az Európa Tanács Szerbiai Missziójának vezetőjét

A vajdasági nemzeti közösségek helyzetéről, oktatásukról, valamint az Európa Tanács által Szerbiában megvalósított programjairól tárgyalt Szakállas Zsolt tartományi kormányfő-helyettes, oktatási, jogalkotási, nemzeti közösségi titkár és Tobias Flessenkemper, az Európa Tanács Szerbiai Missziójának vezetője.

A munkamegbeszélés során a titkár bemutatta a nemzeti kisebbségek nyelvén folytatott oktatási gyakorlatokat, amely Vajdaság területén összesen hat nyelven valósul meg (szerb, magyar, horvát, román, ruszin szlovák). Kiemelte, a titkárság fontosnak tartja az anyanyelven való oktatás lehetőségét, valamint nagy súlyt helyeznek a multikulturalizmus és a tolerancia előmozdítására.

Az ülésen az Európa Tanács és az Európai Unió közös kezdeményezésével létrehozott két projektet mutattak be, amelyek a nemzeti kisebbségek és az LMBTI személyek jogainak védelmével kapcsolatosak. Szó esett a Minőségi oktatást mindenkinek elnevezésű projektről is, amely elősegíti a sokszínűséget és a toleranciát.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás