– Szia, mit csinálsz, Te? Anyuci jött hozzád játszani – mondja vidám hangon a kicsinek, majd hozzám szól a telefonba: – Folyik az orra, most is, mint mindig – s elmeséli, hogy Olivérnél ez természetes: „nyálaskodik" – így fogalmazott Gajódi Tímea, az édesanya, néhány nappal az indulás előtt, amikor arról faggattam őt, mi újság velük a készülődés napjaiban.
Olivér ma utazik Pestre! Az álom megvalósulni látszik.
Egy fiatal család egy éve hatalmas problémával találta szembe magát. A kisfiúnál, akit mára már mind „csillagszeműként" vagy „a gyermekként" említünk, spinális izomatrófiát, azaz SMA betegséget diagnosztizáltak. Úgy tűnhetett, hogy a helyzet megoldhatatlan, hiszen a génterápia 2,3 millió eurós ára egyszerű földi halandó számára távoli, elérhetetlen volt. A házaspár mégse adta fel. Erős reménysugár ébredt bennük, amit történetükkel, s a kisfiuk ártatlanságával át tudtak adni a közösségnek. Érzéseket váltottak ki belőlünk: rájuk néztünk, s menteni akartuk a menthetőt. Nem tudtuk, miként is legyen ez, mégiscsak egy dolog lüktetett bennünk: ezért a gyermekért mindent meg kell tenni – a végsőkig el kell menni érte. Ajándékba kaptuk ezeket az érzelmeket, hiszen így háttérbe szoríthattuk az önzésünket, elfelejthettük a fájdalmainkat, a hétköznapok keserűségét. Csapatként tettük a dolgunkat, vagyis tettük a jót – s ez szárnyakat adott nekünk. Így a történet begyorsult, s a hihetetlen összeg a kis beteg számára nyitott folyószámlán ez év elején összegyűlt.
A kisfiút ma várják a Bethesda Gyermekkórházban, ahol első lépésként a lélegeztetőgépről fogják őt leszoktatni, elválasztani. Olivér ugyanis csak tizenöt percig bír önállóan levegőt venni, viszont ahhoz, hogy a génterápiát megkapja, ennek tizenkét órán át kell sikerülnie gép nélkül. Tímeától tudjuk, a cél az, hogy a kicsi legalább napközben önállóan lélegezzen, s a gép csak éjjel, alváskor segítse őt.
Az édesanya bepakolt a bőröndbe, a mentő pedig ma hajnalban megérkezett a bajmoki otthonukhoz, lélegeztető- és váladékleszívó géppel felszerelve, hogy a gyermek útja zökkenőmentes és biztonságos legyen. Az édesanya összehajtogatta gyermeke ruháit, és miközben a táskába tette azokat, odarakta melléjük az összes reményét, s betette a csomagba a könnyeit is... Azokat, amiket eddig visszatartott. Hiszen nem akarta, hogy ez a kicsi fiú egy percre is szomorúnak lássa őt. Minden egyes érintésnél bízott, s arra gondolt, hogy most meg fog történni a csoda, amiért hosszú hónapokon át imádkozott. Reszkető szívvel kérte Istent, hogy kisfia meggyógyuljon: hogy ugyanolyan legyen, mint a többi gyerek az utcában. Ugyanolyan vasgyúró és utolérhetetlen futóbajnok. Talán néha még önmagának sem merte bevallani, hogy mennyire izgul, mennyire félti azt a gyermeket, akit nemrég hozott a világra.
– Izgatott vagyok, bizakodó, de igen: félelem is van bennem. Vagy inkább aggodalom. Aggódom érte. Azért, hogy hogyan fog mindez sikerülni neki. Nagyon bízom abban, hogy legalább valamennyire le tud szokni a gépről, hiszen azt mind tudjuk, azonnal nem fog teljesen elszakadni tőle – hallhatjuk az anya reményét, aki így folytatja, amikor a pesti ott-tartózkodásról érdeklődöm: – Elképzeléseink szerint legalább négy-öt hónapot kell majd Magyarországon töltenünk, ennyi idő biztosan szükséges lesz Olivérnek. Hosszú lesz ez. Nem láthatom majd például a szüleimet. Teljesen új világ vár ránk, nem is tudom, hogyan készüljek fel az egészre. Arról kaptam információt, hogy napközben, a kezelésekkor a kisfiammal tudok lenni, az éjszakát viszont a kórházhoz közel lévő anyaotthonban kell töltenem.
Ma reggel hatkor megérkezett a kocsi Bajmokra, az orvosi kísérettel. Valaki, akinek oly sokan szurkolunk, az édesanyjával együtt útnak indult. Egy kicsi fiú most a mentőautó ablakából figyeli, hogyan suhannak el mellette a házak, a fák... s így suhan el mellette a régi élete, ami egy lélegeztetőgép csövéhez volt kötve. Az új világ felé tart ő, ahol ápolók, orvosok várják. Küzdelem és új esély. Megpróbáltatások is. Egyszer majd labdázás várja és biciklizés. Játék a szomszéd kutyájával, s bújócskázás az ovistársakkal.
Az itthon maradt édesapa, Pál József tudja, hogy már csak rövid időre kell elfogadnia azt, hogy nem lehetnek ők hárman együtt. Biztos abban, hogy a jó következik számukra. Terveiben szerepel, hogy hamarosan ő is felmegy a családhoz, hogy Olivér legfontosabb lépéseit követni tudja.
Vajon minden úgy alakul majd, ahogy azt remélik? Mindannyian ebben bízunk!
