Kiváló híreket kaptunk a budapesti Bethesda Gyermekkórházból. Pál Gajódi Olivér édesanyja értesített bennünket, hogy a kisfiúnak már egyhuzamban egy órán át sikerült önállóan, lélegeztetőgép nélkül lélegeznie. A gyermekkel folyamatosan foglalkoznak az orvosok és az ápolók, naponta többször leválasztják őt a gépről, és közben folyamatosan figyelik, illetve amikor szükséges, leszívják a váladékot.
Az anyuka mindvégig vele van. Amikor arról kérdeztük, hogyan fogadja a gyermek a változást, a cső nélküli életet, Tímea elmesélte, hogy a kicsi először riadtan figyelt, majd szépen, nyugodtan, ügyesen lélegzett. „Néha közben még mosolygott is ránk”– hallhattuk tőle.
Olivér története az, ami reményt ad mindannyiunknak. A példa, hogy a hihetetlen dolgokat is el tudjuk érni. Hinni kell, és nagyon akarni. Büszkeség az, ami most eltölthet bennünket: büszkék lehetünk a gyermekre, a közösségünkre, az összetartásunkra, hiszen együtt megcsináltuk. Most végre nem széthúztunk, hanem egyek voltunk.
Olivér immár egy órán át lélegzik mindenféle segítség nélkül. Története örömöt is ad, hiszen látjuk a gyógyulása apró lépéseit, és tudjuk azt is, hogy neki köszönhetően mindannyiunkból előjött a segíteni akarás, a jó szándék.
Olivér élete ugyanakkor érzékenységre is tanít bennünket. Lelki érzékenységre. Egy egyéves, aki megpróbálja megvalósítani azt, ami eddig számára idegen volt. Cső nélkül létezni. Mi pedig őszinte szívvel szorítunk neki!
