Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el.
Rendkívüli helyzetben, a megszokottnál eltérő módon zajlott a március 15-ei megemlékezés a bánáti Magyarittabén. Az istentiszteletet és a koszorúzást a járványügyi szabályok szigorú betartásával tartották meg, az ünnepi beszédek pedig – az eső miatt – nem a Kossuth-szobornál, hanem a templomban hangoztak el. Érdemes elmondani, hogy az idén harminc éve annak, hogy folyamatosan – minden évben március 15-én – koszorúzási ünnepséget tartanak Magyarittabén. A Kossuth-szobor az utóbbi évtizedek alatt a végeken élő bánáti magyarság fontos jelképévé magasodott.
Fotó: Ótos András
Hajnal Jenő, az MNT elnöke az ünnepi beszédében rávilágított arra, hogy a nemzeti érdek mindinkább háttérbe szorul. Az az eszme, amely nemzetet hozott létre, a nemzeti gondolatot megszülte Budapesten 1848. március 15-én, ma időszerűségében talán soha se volt annyira fontos és jelentős, mint most.
– A Kossuth Lajos iránti tisztelet, az emlékezés és a reménybe vetett hit hozott bennünket az idén is ide Magyarittabére az egyik legkedvesebb nemzeti ünnepünkön, március 15-én. Szeretjük ezt a napot, mint ahogy szeretjük és tiszteljük a magyaittabéiek Kossuth Lajos iránti rajongását is, amely tájainkon a bácskossuthfalvain kívül a leghosszabb történelmi múltra tekint vissza, és a leggazdagabb megnyilvánulási formákkal rendelkezik. Sajnos a történelem mindent megtett azért, hogy ez a nemes kultusz egyben a délvidéki magyarság sorsformáló korszakainak a lenyomata is legyen: szoborállítás és ünneplés, átlőtt szobor és gyász, szobordöntés és néma csend, zászlóból kibomló szobor és közös öröm, virágba boruló ünnepek, ismét szobor nélküli húsvéti csend, majd közös összefogásból egy új szobor állítása – amely méltó elődjéhez és illő az alkalomhoz – mondta Hajnal Jenő.
Fotó: Ótos András
A Horvay János alkotta szobrot 1904-től egészen 1918-ig minden március 15-én megkoszorúzták. Aztán a faluba bevonuló fegyveresek belelőttek a szoborba, és lelökték a talapzatáról. Attól kezdve a református templomban várta a békésebb időket: 1941-ig a templom karzati lépcsője alatt bújtatták. A fordulat után a Kossuth-szobor visszakerült a talapzatára, de 1990-ig nem voltak koszorúzási ünnepségek.
– A Kossuth-szobor jelentőségét három szóban foglalnám össze: ez a tisztelet, kitartás és az összefogás. Tisztelet azok előtt, akik a múltban ennyit tettek a magyar szabadságért. Kitartás a jelen pillanat kihívásaival szemben, az összefogás pedig azért, hogy jobbak legyünk, és jobb körülményeket teremtsünk a jövőnek. Az összefogást megmutattuk akkor is, amikor 2015-ben a Kossuth-szobrot ellopták, sikerült azonban 2016-ra szintén ugyanolyan, ugyanattól az alkotótól új Kossuth-szobrot felállítani. Ez is az összefogás jele – nyilatkozta Kerekes József, Magyarittabé helyi közössége tanácsának elnöke.
Az ittabéiek kincsként őrizték – nehéz időkben is – a nemzet atyjának a református templom árnyékában álló mellszobrát. A falu neve szinte egybeforrt az őshaza felé néző Kossuth-szoborral. A fogyatkozó faluban élők óhaja ma is az, ami a 117 évvel ezelőtti szoboravatón elhangzott: „Álljon itt rendületlenül, védje és ápolja a késő unokák szeretete."
Marton Károly református lelkész igehirdetésében a megemlékezések és az összetartás fontosságát hangsúlyozta, mert ha az nincs, akkor egy nép elvész. Az elhunyt hazafiakért a hívőközösséggel együtt imádkozott Halász Béla református püspök.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök levelét Kaizinger Tibor, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus első beosztott konzulja olvasta fel.
_____________________
Cikkünkhöz utólag helyesbítés érkezett:
A Tisztelet, kitartás és összefogás című írásban sajnálatos elírás történt, amelyben úgy fogalmaztunk, hogy „Az elhunyt hazafiakért a hívőközösséggel együtt imádkozott Halász Béla református püspök”. Az imádságban nem hangzott el az elhunytakért való könyörgés, csak az élőkért, többek között a nemzetért való imádság, mert a református hitelvek szerint halottakért nem, csak a még élőkért imádkoznak.
Az érintettek és az olvasóink szíves elnézését kérjük.
