2024. december 22., vasárnap

Tadić: Ha nem lesz más jelölt Vučić ellen, én jelentkezem

Boris Tadić, Szerbia egykori elnöke és a Szociáldemokrata Párt vezetője a nova.rs portálnak nyilatkozva elmondta, hogy kizárólag akkor indulna az elnökválasztáson, amennyiben úgy értékelné, hogy más jelentkező nem tudná legyőzni Vučićot az ország irányítása érdekében.

– Az egyetlen irány, amelyben gondolkodom, az az, hogy miként válthatnánk le a jelenlegi kormányt, amely évtizedek óta pusztítja és kriminalizálja a társadalmunkat és az országunkat. A jelentkezésemnél is ezt veszem figyelembe, és nem személyes érdekeket és szándékokat. Soha nem néztem ezeket. Az általam végzett politikai funkciókat tekintve nem hagy teret a beteljesítetlen ambícióknak vagy hiúságnak, tehát az erről szóló megjegyzések inkább nevetségesek, mint rosszindulatúak. 2012 óta nem jelentkeztem egyetlen politikai funkcióra sem, és mindig támogattam másokat, régi és új személyeket, akik igyekeztek legyőzni ezt a hatalmat – mondta Tadić.

Tadić hozzátette, hogy amennyiben kormányváltásra kerülne sor, nem csak az állam irányítására lesz szükség, hanem meg kell szüntetni azokat a hatalmas károkat, amelyek e kormány mögött maradtak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás