Jó kis előadás volt. Vagyis nem is olyan kicsi, de hogy jó, az nem kérdés. Ragyogtak az arcok, miközben őt hallgatták! És boldogan énekelt mindenki, merthogy bizony „megénekeltette” a híveket, akik ezt nem is bánták: teljes átéléssel zengett a Jézus Szíve-templom hittanterme. Ft. mgr. Szakály Józsefről van szó – mostani beszélgetőtársamról –, a Szabadka-Kertvárosi Munkás Jézus-plébániatemplom plébánosáról, aki március 26-án Zentán járt, és a Keresztény Értelmiségi Kör szervezésében egy rendkívül színvonalas előadást tartott szülővárosa lakóinak. Témája a virágvasárnap és a nagycsütörtöki liturgia volt. Az egyébként is színes előadása látványos megoldásokban is bővelkedett: eszközként videókat, képeket és zenés elemeket is felhasznált – ilyen módon közelítve meg a szívünket. S azt hiszem, voltaképpen ez képezte a találkozás fő célját, amikor bemutatta azokat a napokat és történéseket, melyek megelőzték Krisztus Urunk halálát, önfeláldozását, valamint az ezekhez kapcsolódó liturgikus alkalmakat. Jézus célja is ez volt: a kínszenvedése és a feltámadása által eljuttatni az ő népét Istenhez, illetve az üdvösséghez.
Nagyböjt idején a hívő ember elcsendesedik, befelé fordul, átértékel, lehetőleg minden gondolatával igyekszik közelebb kerülni az őt teremtő Istenhez. Önmarcangol, kínlódik, böjtöt tart, s lelkét igyekszik felkészíteni a feltámadás ünnepére, a befogadásra. Miért látta szükségesnek ebben a periódusban az említett Sacrum triduum (Szentháromnap) című előadás bemutatását?
– Pont az igazi felkészülés segítése volt a cél. Hiszen a nagyheti szertartások az egyházi év legbonyolultabb, leghosszabb, de ugyanakkor legszentebb szertartásai. Megfelelő felkészülés nélkül nem igazán tud az ember részt venni rajtuk. Vagy csupán csodálkozó szemlélője marad egy számára idegen világnak. Azt mondják, a mai ember nem igazán fogékony a szimbólumokra. Nos, a nagyhét napjainak szertartásai hemzsegnek olyan szimbólumoktól, melyek megértéséhez, a szimbólumok által jelzett tartalmak befogadásához is segítséget szeretne adni a Sacrum triduum előadássorozat. Videókkal, zenékkel és sok-sok fényképpel próbálom bemutatni hogyan is néz ki egyik-másik szentmise vagy körmenet. Hogyan lehet a mai liturgikus előírásoknak megfelelően, de a magyar hagyományokkal díszítve ünnepelni a húsvéti misztériumot. Egyenként végignézzük nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat szertartásait, de idevesszük a nagyhét kapujának számító virágvasárnapot is.
Virágvasárnapról talán mindenkinek a passió éneklése jut eszébe, ellenben az előadáson nagyon kevés szó esett róla. Annál több a misét megelőző körmenetről. Talán sokan nem tudják, hogy mi is a processzió, vagyis a körmenet lényege. Miért érezte úgy, hogy erről a napról is kell tanítania a híveket?
– Az a szándék vezérelt, hogy megismerjék az előadást meghallgatók a virágvasárnap talán legfontosabb részét: és ez nem a passió eléneklése vagy meghallgatása, hanem a barkaszentelő körmenet. A dramatizált körmenet majd az ezt követő szentmise – és benne a passió – együtt adják ennek a napnak a szertartásos egészét. Magyar eleink nagy buzgósággal őrizték meg ennek a napnak a dramatizált körmenetét, vagyis azt a szertartáscsokrot, melyben a barkaágak és virágok megszentelésén túl, az Úr Jézus jeruzsálemi bevonulása dramatizálva jelenik meg, elevenedik meg a hívek előtt.
A gyerekek szerepét nagyon aláhúzta az előadásban.
– Igen. A jeruzsálemi gyermeksereg valóságosan megjelenik a körmenetben, mert a mostani gyerekek jelenítik meg őket. Azzal, hogy sorfalat állva pálma-, barkaágakkal, majd pedig ruhákkal a kezükben mintegy elébe mennek az Úrnak, és ezeket leterítve szőnyeget terítenek az érkező Krisztus elé, akit a miséző pap jelenít meg körmeneti kereszttel a kezében.
A nagycsütörtöki szentmise az Úr vacsorájának a miséje. A mise elemeként említette a lábmosást, amikor Krisztus az alázat jeleként megmossa tanítványai lábát. Mennyire tartja fontosnak ezt a liturgikus részt, illetve az oltárfosztást és a virrasztást?
– Nem szeretném kiemelni egyik vagy másik elemet, hisz nagycsütörtök esti szertartásainak gazdagsága csodálatos. A lábmosás az európai kultúrában máig nem szerves része a plébániai misének. A székesegyházakénak igen, a plébániákon ez nem kötelező elem. Nálunk, az Ókontinensen az Úr alázatának egyik más megjelenését domborították ki jobban eleink: az oltáriszentség alapítása ezért kap olyan nagy nyomatékot ezen az estén. A szentség átvitele a mise végén, az oltárfosztás, majd Jeremiás Siralmainak éneklése, elimádkozása újra csak az események résztvevőivé avat minket. Ott vagyunk az olajfák hegyén, ott virrasztunk a vérrel verejtékező Krisztus mellett, és szemléljük a kifosztott szentélyt, a díszeit megfosztott oltárt. Benne már felsejlik előttünk a ruháitól megfosztott, agyonkínzott Messiás képe, kit másnap, nagypénteken édesanyjával, a Hétfájdalmú Boldogasszonnyal együtt fektetünk sírba. Eleink példája nyomán ilyenkor szó szerint együtt gyászolunk Jézus Anyjával énekelve az éneket: Keservesen siratja Mária fiát…
Majd hatszázan látogattak el a zentai Emléktemplomban megtartott nagyböjti bűnbánati napra, s éltek is a gyónás lehetőségével. Hogyan értékelné ezt a találkozót?
– Mindenképpen egy fontos állomás ez a böjt folyamán. Mindig Laetare vasárnap előtti napon tartjuk ezt a zarándok napot, a nagyböjti örvendezés napját így még különlegesebben megtartva. A böjti (lelki) gyakorlatokkal már megedzett lélek így újabb erőt, töltetet kap, hogy a szent negyvennap befejező szakaszát megkezdhesse. Amikor már a megedzett lélek a krisztusi keresztáldozatról lelki gyümölcsöket teremve elmélkedhet.
Hogyan készüljünk fel az ünnepre?
Az Egyház hívására válaszolva. Testi, de talán még fontosabb, lelki értelemben is nagyböjtöt tartva. Az ilyenkor szokásos imaformákkal élve. És persze tudatosan készülve a nagyhét legszentebb szertartásainak értő megünneplésére.
