Tisztelt atya!
Ahogyan öregszem, időnként azt tapasztalom magamon, hogy egyes emberi megnyilvánulások zavarnak. Például a buták. Ha valaki bután reagál valamire, esetleg értetlenül, az idegesít. Tudom, hogy helytelen ez az érzésem, hiszen ők is Isten gyermekei. El kellene fogadnom őket. Én inkább kikerülöm. Főleg, amikor fáradt vagyok, mert akkor nehezebben tűröm őket.
Így vagyok azokkal is, akik üresen fecsegnek vagy bájolognak. Unom és kerülöm mindet. Az okoskodókat messziről kiszűröm, és mit mondjak: zavarnak.
Ezek után azt gondolom, velem van a baj, ha már ennyi minden zavar.
Örülök, ha ad tanácsot, miként legyek elfogadóbb, türelmesebb. Ed
Áprily Lajos költő írja az Imádkozom: legyek vidám című versében, hogy ...panaszkodtam, mert balga voltam...
Én Istenem, legyek vidám,
hogy házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.
Arcom ne lássa senki sem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.
Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyújtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.
Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.
A költő a panaszkodást balgaságnak, butaságnak tartja. Öregedő olvasónk panaszkodik a buta, az üresen fecsegő, az okoskodó emberekre. Ezek szerint ő is, idős ember lévén, buta, balga, üresen fecsegő és oktalan okoskodó. Pedig öreg korára bölcsnek kellene lennie, derűlátónak, minden emberi, zavaró megnyilvánulásnak békés megértőjének. Az ember szellemi fejlődése, megérése abban áll, hogy idős korára bölccsé válik, derűlátó lesz, mindennel meg tud békülni. Olvasónk panaszkodása azt mutatja, hogy ő öreg korára balga maradt.
A lelki élet szakértői az idős kort, az öregség korát a bölcsesség korának tartják. Korunknak egy lelki mestere, Chiara Lubich egy értekezletében így beszélt az idős emberek bölcsességéről:
„A nyugati országokban társadalmi-kulturális téren ellentmondást tapasztalhatunk az idős korosztályra vonatkozóan: egyrészről elismerően nyilatkoznak az orvostudomány által elért eredményekről a várható élettartam jelentős meghosszabbítása terén, másrészről viszont korunk társadalma nagy általánosságban inkább a fiatalok felé fordul, az embert elsősorban hatékonysága és termelőképessége alapján értékelik és ítélik meg. Így érzékelhetően kialakult az a tendencia, hogy az idős embernek nem tulajdonítanak olyan értéket, ami megilletné őt, és perifériára szorítják.
Ezzel egyidejűleg az idős emberek számának növekedése és az általuk betöltött egyre aktívabb szerepek növelték a társadalmi tudatot az idősek jogai és szükségletei irányában. Az utóbbi időben egyre nagyobb érzékenység tapasztalható ebben a kérdésben.
A keleti és afrikai kultúrákban az idős embereket hosszú élettapasztalatuk mély, lelki értékei miatt a szentség nimbusza övezi. Ebből fakad a társadalomban és a családban betöltött fontos szerepük is.
A buddhizmus például nagy tisztelettel övezi a hosszú életet, és életcélnak tekinti az egészséget, a derűt, és a minél előrehaladottabb korban bekövetkezendő halált.
Az igazi hindu számára az időskor az élet legfontosabb szakasza.
Egy kínai mondás szerint: „Az élet hetvenévesen kezdődik”, mert ez az a kor, amikor az emberben már ott a bölcsesség.
Az afrikai tradicionális vallásokban az idős ember annyira fontos szerepet játszik, hogy ez már csak akkor lenne érthető számunkra, ha e népek, etnikumok és törzsek vallási hagyományainak egészen a gyökeréig hatolnánk. Elég azokra a jelzőkre gondolni, melyekkel Istent illetik, pl.: Atya, Anya, Nagyapa, Nagy ős.
Mi, keresztények és különösképpen azok, akik elkötelezetten akarják megélni hitüket, jónak tartjuk a megöregedést, az időskori életet?
Édesanyám, aki 94 évesen ment át a másik életbe, azt hangoztatta, hogy azért részesült az időskorban, mert intenzív és kicsit talán különleges módon ápolta saját szüleit. Azt ismételgette ugyanis, amit Isten az Ószövetségben parancsolt nekünk (és amit Jézus is idéz, lásd Mt. 15,4): „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy, és jól menjen a sorod a földön.” (MTörv 5,16)
Azt kell tehát gondolnunk, hogy ha az Úr saját szüleink iránti dicséretes viselkedésünk jutalmaként hosszú élettel ajándékoz meg, akkor ez azt jelenti, hogy az öregkort megérni jó dolog. Egyszerűen már csak azért is, mert csak egyszer élünk, és minthogy az élet ajándék, minél hosszabb lesz az, annál nagyobb az ajándék.
Másrészről a hosszú élet arra szolgál, hogy a lelkekben kifejlődjön a józan okosság, a bölcsesség és a tapasztalat saját maga és sokak számára.
Édesapám mindig ezt mondta: „Az idő sok mindent megold.” Nem fejezhette volna ki ezt a bölcs meggyőződését, ha ő maga nem lett volna hosszú életű.
Ezek szerint „a hosszú élet arra szolgál, hogy a lelkekben kifejlődjön a józan okosság, a bölcsesség és a tapasztalat saját maga és sokak számára”. Öregedő olvasónkban nem fejlődött ki a józan okosság, időskorára nem lett bölcs és a „mindent megoldás” tapasztalatának az embere. Balga, buta, oktalan, borúlátó maradt, mert panaszkodik: „zavarják egyes emberi megnyilvánulások, idegesítik a buta, értetlen reagálók, unja és kerüli az üresen fecsegőket, az okoskodókat messziről kiszűri, nem tűri őket, és már minden zavarja.” Tanácsot kér, miként legyen elfogadóbb, türelmesebb.
Azt tanácsolom, hogy szerezze meg az öregkori bölcsesség vidámságát. Nézzen minden zavaró emberi megnyilvánulást derűs békével! Ne elemezze a buta, értetlen reagálásokat, ne mérgelődjön rajtuk, ne foglalkozzon velük, ne okoskodjon a viselkedésük kapcsán, ebből a szempontból legyen tudatlan! A bölcsesség gyökere a szándékos tudatlanság, ahogyan Szókratész ókori görög filozófus mondogatta: „Tudom, hogy nem tudok semmit.” (A butaság a beképzelt mindentudásból burjánzik.) És próbálja békésen elfogadni, eltűrni az okoskodókat azzal a bölcs nézettel, hogy „az idő sok mindent megold”.
Erről a vidám életbölcsességről vall költőnk versének utolsó szakasza:
Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.
Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.
