2024. december 22., vasárnap

Döntések napjai

Az államelnök továbbra is párbeszédre invitálja az erőszakellenes tüntetés szervezőit

Aleksandar Vučić köztársasági elnök holnapra harangozott be döntő fontosságú, politikai és gazdasági jellegű bejelentéseket, azaz döntéseket, terveket és programokat. „Továbbra is várjuk a tüntetőket, hogy beszélgessünk, ugyanakkor nem várhatunk örökké, dogoznunk kell, többet, mint korábban valaha” – fogalmazott Instagram-bejegyzésében Vučić. A bejegyzéshez tartozó fényképen az államelnökAna Brnabić miniszterelnök Siniša Mali pénzügyminiszter társaságában látható az elnöki hivatal épületének teraszán, egy tál cseresznyével az asztalon.

– Tíz nappal ezelőtt hívtam a követelésekről tárgyalni a tüntetőket. Nem válaszoltak, nem érdekeltek a párbeszédben. Sajnálatosként élem meg ezt a tényt, szerintem hibáznak. A demokratikus társadalmakban párbeszéd révén oldják meg a dolgokat, nem pedig úgy, hogy Anat, Sinišat, vagy engemet napi rendszerességgel őrültnek, bolondnak, gyilkosnak, vagy bűnözőnek neveznek, tudva, hogy közben megtévesztik a közvéleményt. Egyébként továbbra is várjuk őket a párbeszéd reményében, hiszen a kompromisszum mindig jó megoldás. Hiszem, hogy egyesek végül lesznek annyira bátrak, hogy leüljenek velünk beszélgetni. Egység kialakítására kérem Szerbiát – olvasható, illetve hallható az államelnök videobejegyzésében.

NEM KÍVÁNSÁGMŰSOR

Ana Brnabić miniszterelnök a Happy tv műsorában arról nyilatkozott, hogy a Szerbia az erőszak ellen tüntetésen a kormány tisztségviselői közül is részt vesznek néhányan. Az említett személyek egyike sem veszítette el munkahelyét, tette hozzá a kormány első embere, aki nem érti, hogy miként képesek ezek az emberek a kormányban dolgozni, miközben elégedetlenek annak munkájával és eredményeivel. Nem tisztviselőkről, hanem tisztségviselőkről van szó, akik politikai alapon jutottak tisztséghez, nyomatékosította Brnabić.

A miniszterelnök szintén kitért arra, hogy a tüntetések szervezésében résztvevő ellenzéki pártok nem akarnak beszélgetni Vučićtyal, hanem kitartanak amellett, hogy váltsák le Bratislav Gašić belügyminisztert. Amennyiben a kormány lemond, összhangban az alkotmánnyal a köztársasági elnök vagy megbíz valakit a kormányalakítással, vagy kiírja a rendkívüli választásokat, hangsúlyozta az N1 tv összeállítása szerint a folytatásban Brnabić. Hozzátette, ugyanakkor az ellenzék nem válogathat, hogy a hatalom melyik szintjein lesznek választások, utalva arra, hogy ez nem kívánságműsor.

VÁLASZTÁSOK, DE NEM EGY IDŐBEN

Az ellenzék egyelőre kitart amellett, hogy csak azt követően ül tárgyalóasztalhoz a köztársasági elnökkel, illetve fontolja meg az előrehozott választások lehetőségét, hogy a hatalom teljesíti a Szerbia az erőszak ellen tüntetéssel összefüggésben megfogalmazott követeléseket. Mindazonáltal Cvijetin Milivojević politológus arra az álláspontra helyezkedik, hogy ha ki is írják a rendkívüli parlamenti választásokat, azon az ellenzéknek nem kellene részt vennie. A politológus egyetért azzal kapcsolatban, hogy először a tüntetések követeléseit kell a hatalomnak teljesítenie, majd ezt követően az előrehozott belgrádi városi választásokat kiírni, összhangban Aleksandar Vučić Dragan Đilasnak tett ígéretével.

– Vučić nem teljesítette az összes követelést. Az erőszak megállításának témájában összehívott parlamenti ülésen a hatalmi képviselők erőszakot szítanak. Értékelésem szerint a hangulat arra utal, hogy végül feloszlatják a parlamentet és kiírják a rendkívüli választásokat. Azt már hallhattuk, hogy Ana Brnabić kész lemondani. Viszont ezúttal a másik fél véleménye is mérvadó. Jelenleg egyetlen releváns ellenzéki politikai tömörülés sem követeli az előrehozott választásokat. Vučić feltehetőleg ezúttal is az ellenzék közötti megosztottságra épít, vagyis arra számít, hogy ha kiírja a rendkívüli parlamenti választásokat, akkor némelyik politikai tömörülés biztosan részt vesz azokon. Azért fontos, hogy először Belgrádban legyen városi szinten választás, mert azt biztosan megnyeri az ellenzék. Ezt követően a hatalom és az ellenzék párbeszédet kezdhetne arról, hogy miként biztosítsanak méltányos választási feltételeket országos szinten – érvelt Milivojević a Beta hírügynökségnek nyilatkozva.

Vučić részt vesz a kormányülésen

Ana Brnabić meghívta Aleksandar Vučićot, hogy vegyen részt a kormány holnapután, azaz csütörtök kora este megtartandó ülésén. A Politika napilap összeállítása szerint az ülésen stratégiailag fontos döntéseket terveznek meghozni. Mint hozzáteszik, a kormányfő már holnap, azaz szerdán találkozik az államelnökkel, hogy megvitassák a csütörtökön napirendre kerülő kérdéseket. A Politika szerint három forgatókönyv lehetséges: rendkívüli választások, a kormány átalakítása, vagy bizonyos miniszterek leváltása.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Instagram/buducnostsrbijeav