Kedves atya!
Nagy kedvencem a hívő Lackfi János. Érdekes gondolatmenetet osztott meg velünk, olvasókkal ma. Másolom egy részét, és szeretettel kérem atyát, fűzzön hozzá pár sort, véleményt, persze amennyiben úgy látja jónak. Köszönöm előre is.
De ha mindent megbocsátasz, Uram, akkor bűnözhetek, amennyit akarok?
Ez lenne a Lackfi-féle kérdés. Köszönjük a válaszát.
Edit
Néhány évvel ezelőtt egy akkor velem egykorú férfi hasonlóan vélekedett. Azt mondta: „Ha életem végén a gyónásban Isten megbocsátja minden bűnömet, akkor tehetek mindent a kedvem szerint, majd meggyónom halálom előtt, és rendben lesz minden.” Ezt válaszoltam neki: „Ha a mostani életedben nem térsz meg Istenhez, akkor halálod napján sem leszel képes megtérni, nem leszel képes a bocsánatát kérni, és valószínűleg nem is lesz rá alkalmad.” Ez az ember akkor nem javult meg, élte továbbra is a maga bűnös életét, és nagyon-nagyon messzire került Istentől. Én azért szemmel tartom, hátha majd halálközelben felkereshetem.
Ez a felfogás, hogy „ha Isten mindent megbocsát, akkor az ember bűnözhet, amennyit akar”, végső elbizakodottságra, vakmerőségre, gátlástalanságra, konokságra, megátalkodottságra vezet. Ez az istenfélelem hiánya, ami minden rossz elkövetésére képesíti az embert. A gonosztevők „nem változnak meg, mert nem félik Istent”. (Zsolt 55,20) „Átkozódással és keserűséggel van tele a szájuk. Lábuk gyors a vérontásra. Csapás és szerencsétlenség van útjaikon, s a békesség útját nem ismerik, Isten félelme nincs a szemük előtt.” (Róm 3,14–18)
Ez a felfogás Istennek a teljes félreismerése. Akik így gondolkodnak, azok Istent úgy képzelik el, mint a gyermekét kényeztető, gyerekének mindent megengedő, mindent megbocsátó anyát. Az igazság az, hogy Isten olyan, mint a gyermekét fenyítéssel nevelő apa. Ezt a Szentírás kifejezetten ki is mondja: „Fiam, ne vesd meg az Úr nevelő fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostorozza minden fiát, akit magához fogad.” (Zsid 12,5–6)
Isten nem bocsát meg minden bűnt. Csak azt bocsátja meg, amit a hozzá megtérő bűnös töredelmes bűnbánattal bevall neki azzal az elhatározással, hogy többé nem vétkezik. Jézus megbocsátott a házasságtörő asszonynak, de a lelkére kötötte, hogy ne vétkezzen többé: „Asszony, nem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!” (Jn 8,11) Egy másik bűnösnek azt mondta: „Íme, meggyógyultál, többé már ne vétkezz, nehogy valami rosszabb történjék veled.” (Jn 5,14) Ezzel azt mondta neki: „Ha szándékosan tovább vétkezel, akkor tőlem nem kapsz bocsánatot, és szükségszerűen bűnhődnöd kell majd.”
Isten nem bocsát meg akkor, amikor az ember az embertársának nem bocsát meg. Ezt az evangélium több helyen világosan kimondja: „Ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is megbocsát a ti mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.” (Mt 6,14–15) „A könyörtelen szolgát, aki nem engedte el társának a tartozását, hanem börtönbe záratta, az úr haragjában átadta a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.” (Mt 18,34-35)
Isten nem bocsátja meg a gaztetteket. Az utolsó ítéleten a gazembereknek, a gonosztevőknek Krisztus azt fogja mondani: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert minden gaztettet, amit a testvéreimnek tettetek, nekem tettétek meg.” (Mt 25,41.45.) Ezen az utolsó ítéleten ugyanis eljön, hogy „megfizessen mindenkinek tettei szerint”. (Mt 16,27). Pál apostol mondja: „Mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye a bérét, aszerint hogy jót vagy gonoszat cselekedett testében.” (2Kor 5,10) A jótevőknek adja majd jutalmul az örök életet, a gonosztevőket pedig az örök kárhozattal bünteti.
Vannak bűnök, amelyeket Isten semmiképpen és soha nem bocsát meg, ezek pedig a Szentlélek elleni bűnök. „Az emberek minden bűne és káromlása bocsánatot nyer, de ha valaki a Lelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Ha valaki az Emberfia ellen mond valamit, az bocsánatot nyer, de ha valaki a Szentlélek ellen szól, az nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem az eljövendőben.” (Mt 12,31–32) „Az írástudók ugyanis azt mondták Jézusról, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ezzel azt mondták: Tisztátalan lélek van benne.” (Mk 3,22.30) Erre válaszolta Jézus: „Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.” (Mk 3,28–29)
A Szentlélek elleni káromkodás, amit Isten soha nem bocsát meg, az, amikor az ember a nyilvánvaló isteni igazságot meghazudtolja, az istenit gyalázza, a tisztát szennyezi, a szentet ördöginek hirdeti, a jót rossznak mondja. Ez a teljes romlottság, a százszázalékos gonoszság. Ez soha nem nyer bocsánatot. Mint ahogy egy rohadt gyümölcs soha nem fogyasztható.
Minden más bűn viszont bocsánatot nyerhet. De nem automatikusan, mint ahogy a kényeztető szülő automatikusan elnézi a gyermeke minden vétkét. Ennek a megbocsátásnak van egy elengedhetetlen föltétele, amitől Isten soha nem tekint el, ez pedig az irgalmasság. Csak aki irgalmasságot gyakorol embertársaival szemben, az nyeri el minden bűnének bocsánatát. Ezt Jézus a Hegyi beszédben hirdette ki: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek.” (Mt 5,7) Ugyanezt mondja Jakab apostol is a levelében: „Irgalom nélkül ítélet vár arra, aki nem cselekszik irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.” (Jak 2,13)
Az irgalmasság cselekedetei igazi jótettek, míg az irgalmatlanság cselekedetei valóságos gonosztettek. Akiknél az utolsó ítéleten az Isteni Ítélőbíró irgalmassági cselekedetek lát, azoknál eltekint minden más bűnüktől, és birtokba adja nekik a mennyek országát: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert ennem adtatok, innom adtatok, befogadtatok engem, felöltöztettetek, meglátogattatok, eljöttetek hozzám. Amikor megtettétek ezeket egynek a legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (Mt 25,34–36.40)
Ez vakító világossággal mutatja, hogy az irgalmasok minden bűnükre bocsánatot nyernek. De az irgalmasok nem is követhetnek el meg nem bocsátható bűnöket, nem követhetnek el gonosztetteket, bűncselekményeket, mert nincs bennük egy szemernyi gonoszság sem, mivel az irgalmasság ellentéte a gonoszságnak. A gonoszság sötétség, az irgalmasság világosság. Ők a jótetteikkel ragyogó csillagokká válnak a gonosztevők között, akik „a sötétség hatalmában” (Lk 22,53) vannak. Erről beszél Pál apostol: „Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között, akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben.” (Fil 2,14–15)
Biztos, hogy mindezek alapján nem mondhatja senki: „Ha Isten mindent megbocsát, akkor bűnözhetek, amennyit akarok.” Szándékosan senki se bűnözhet büntetlenül. A szándékos bűnözésért Isten rendeletéből mindenkinek bűnhődnie kell.
És mindez alapján mindenkinek azt kell mondania: „Isten megbocsátja minden vétkem, amit gyarlóságból követek el, ha jószívű vagyok szükségben szenvedő embertársaimhoz.” Mert ha jószívű, ha irgalmas, akkor már nem is tud gonosz lenni, nem tud igazán bűnözni, nem tud gonosztettet elkövetni.
Akkor hát szívleljük meg Pál apostol buzdítását: „Ne fáradjunk bele a jótettekbe, mert ha el nem lankadunk, annak idején majd aratni is fogunk. Tehát amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen pedig hittestvéreinkkel.” (Gal 6,9–10)
