EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből:
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt.
Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki befogadja a prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. És aki az igazat befogadja, mert igaz, az igaznak jutalmát kapja.
S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma.
Jézusnak vannak kijelentései, amelyek az első hallásra megdöbbentőek és talán nem igazán érthetőek. Ilyen Jézusnak a fenti evangéliumban elhangzó, szinte parancsoló kérése. A negyedik parancsolatban olvassuk: „Apádat és anyádat tiszteld!” Jézus akkor most azt kéri, hogy a szülőket vele szemben helyezzük háttérbe? Ha nagyon jól értelmezzük ezeket a szavakat, meglátjuk, hogy Jézus nagyon nagy hozzáértéssel tanít minket ezekkel az igékkel is.
Jobban szeretni Jézust, mint a szüleinket vagy bárkit és bármit, nem azt jelenti, hogy mindenkinek egy lépéssel hátrébb kell lépnie, mert Jézus állt a sor elejére. Jézus nem abban a sorban áll, ahol a szüleink, a gyermekek, a földünk, az egészségünk és bármi, ami értéknek mutatkozik a földi életben. Jézus mindenek felett áll, és neki minden szeretet, hűség és engedelmesség jogosan kijár. Ő az Isten. Ebből azonban nem következik, hogy másokat kevésbé kell szeretnünk, sőt ellenkezőleg, Ő azt kéri, hogy mindenki felé, még az ellenségeink felé is szeretettel viszonyuljunk.
Mit jelent ez?
Ha Jézust mindenekfelett szeretjük, ha Ő van az első helyen az életünkben, akkor minden másképpen alakul a magatartásunkban. Van, hogy a szüleink egy adott helyzetben nem is úgy viselkednek velünk, ahogy az nekünk megfelelne, nem igazságosak velünk szemben, ezért mi jogosan megharagudhatunk rájuk, veszekedhetünk velük, mégsem tesszük, mert Jézus mást kér, mást vár el tőlünk. Isten azt parancsolja nekünk, hogy tiszteljük apát és anyát, ezért, ha Jézus van nekünk az első helyen, mi nem sértődünk meg, továbbra is tiszteljük a szüleinket ilyen helyzetben is, sőt, ha kell, még segítünk is rajtuk. Ezt akkor tudjuk tenni, ha Jézus van az első helyen, ha jobban szeretjük Őt, mint a szüleinket.
Hasonlóképpen van ez minden mással is. Nehezen dönti el az ember, hogy jót tesz azzal, aki bántalmazta, rágalmazta, elgáncsolta, megkárosította. Túl mély sebet ütött rajtunk az eredeti bűn, és ha ezt a sebet valahogy be is gyógyította bennünk a keresztségünk, romboló hatása mégis nagymértékben megmaradt. Mi egyedül ugyanis nehezen birkózunk meg a lehúzó erőkkel és a gonosszal, aki minden gyöngeségünket igyekszik kihasználni, hogy a rosszba kényszerítsen minket. Ha tudatosan első helyre tesszük Jézust, és Őhozzá, tanításához, életpéldájához igyekszünk alkalmazkodni magatartásunkban, akkor sok kegyelmi segítséget is kapunk a jónak érvényre juttatásához életünkben.
Még van egy fontos szempont abban, hogy miért tegyük Istent az első helyre. Jézus mondta: „Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra.” (Jn 16, 13) A Szentlélek csak akkor tölt el minket, ha Jézust az első helyre tettük az életünkben. A Szentlelket ugyanis Jézus kéri számunkra az Atyától. Miért van Rá szükség? Mert nem könnyű eligazodnunk az élet útvesztőin. Nem tudjuk, mikor kell harcolnunk valamiért, mikor kell elviselnünk az igazságtalanságot. Mikor kell bizonyos rendetlenséget szóvá tenni, és mikor kell csak eltűrni? Mikor kell valamit szigorúan megkövetelnünk, és mikor kell lazábban kezelnünk a dolgokat? Sok ilyen kétes helyzet van az életben, amelyekre nincs világos szabály, pontos törvény. Ezeket a lelkiismeretünk és a Lélek sugallata teszi helyükre az adott helyzetben. A Szentlélek segít ilyenkor megérteni, hogy abban a körülményben mit tenne Jézus a mi helyünkben, ugyanígy Ő ad erőt arra, hogy merjük és akarjuk is megtenni a jézusi követelményt, akkor is, ha mindenki másképpen értékelné vagy tenné azt.
Van még egy kérése Jézusnak hozzánk: önmagunknál is jobban kell szeretnünk Őt. Mibennünk nagyon sok önzés van, magunknak valók vagyunk. Ezért nagyon könnyen magával rántanak minket az indulatok, szenvedélyek, lelki restség, az élvezetek, és letérünk a helyes, az erényes útról. Ha csak magunkat nézzük, a javulás helyett nagyon gyakran csak magyarázkodunk önmagunknak: most pont miért nem kell ezt vagy azt a parancsot megtartanunk; most nem haragszunk, csak nem felejtünk; egy kicsit szabadabb lehet az ember újévi mulatságon vagy lakodalomban. A végén addig magyarázkodunk, hogy a hibáink, bűneink megszokottakká, hétköznapiakká válnak. Meggyőzzük magunkat, hogy hát mi ilyenek vagyunk, vagy a másik ember se jobb, mint mi, és lényegében azért mi jó emberek vagyunk, meg vannak nálunk rosszabbak is. Végül oda jutunk, hogy tíz éve nem gyóntunk, de nincs is semmi bűnünk, vagy ha vannak, akkor azok apró bűnök, mint minden embernek. Így aztán nem járunk vagy ritkán járunk szentmisére, csak akkor imádkozunk, ha szükségét érezzük, meg úgy éljük napjainkat, mintha Isten nem is lenne. Ez a vallásos élet bukása, a teljes lelki kiüresedés.
Ha viszont Jézus van az első helyen, és önmagunknál is jobban szeretjük Őt, akkor állandóan szembesülünk életvitelünk kisebb-nagyobb elhajlásaival, és Jézusért meg Jézussal állandóan korrigáljuk magunkat, igyekszünk megfelelni Neki.
Ha Jézust mindenkinél és mindennél jobban szeretjük, vagyis az első helyre tesszük az életünkben, akkor nagyon hamar megtapasztaljuk, hogy az életünk pozitív értelemben nagyon megváltozik: öröm, elégedettség, béke lesz a szívünkben, lelkünkben.
