2024. december 22., vasárnap

A megválasztott elnök megköszönte a bizalmat

Pásztor István: A VMSZ ütőképes politikai szervezet, amit felkészült, elhivatott és elkötelezett személyek alkotnak

Mielőtt berekesztette volna a tisztújító közgyűlést, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség újonnan megválasztott elnöke köszönetet mondott a párttagság, illetve a szavazásra jogosult küldöttek bizalmáért. „Szeretném megerősíteni, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy méltó legyek erre a bizalomra. Mindent megteszek annak érdekében, hogy erőmhöz, lehetőségeimhez, képességeimhez mérten a maximális terhet viseljem, és közösen a jelenlevőkkel, a VMSZ nagyszámú tagságával, valamint a velünk együttdolgozó pártfüggetlenekkel, sikerese magyar közösséget vezessünk, sikeres magyar közösséget építsünk.” – fogalmazott Pásztor István.

A pártelnök megerősítette, hogy hétfőn tervezik megtartani az újonnan megválasztott Tanács alakuló ülését, azt követően az alelnököket, az Elnökséget, az Intéző Bizottságot választják meg. „Ambiciózus, nagy feladatokat fogalmaztunk meg, nincsen idő arra, hogy magunkkal foglalkozzunk, arra kell összpontosítanunk, hogy az ügyekkel, a problémákkal, a közösség mindennapjaival foglalkozzunk. A mai nap is azt bizonyította számomra, hogy a VMSZ ütőképes politikai szervezet, amit felkészült, elhivatott és elkötelezett személyek alkotnak. Az előttünk álló időszak lehetőséget ad arra, hogy bizonyítsák ezeket az ismérveket” – fejtette ki Pásztor István.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótos András felvétele