EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”
Ne nyugtalankodjék a szívetek! Ha ezt nekünk egy ember mondaná, aki szeretne bennünket lenyugtatni, vigasztalni, talán szívesen fogadnánk, vagy jól is esne, hogy együtt érez velünk, de aligha nyugodna meg a szívünk, ha körülöttünk nyugtalanító dolgok történnének továbbra is.
Akkor, amikor ezeket a szavakat mondta Jézus az apostoloknak, emberileg nézve igen sok okuk volt a nyugtalanságra, hiszen mind több ellenségeskedés szövődött Jézus körül. A zsidó főtanács már elhatározta Kajfás főpappal az élen, hogy Jézust megölik, meg még Lázárt is, akit Jézus feltámasztott. Ebbe a pakliba az apostolok is benne voltak, hiszen ők mindenütt Jézussal léptek fel, köztudomásúan hozzá tartoztak. Nemsokára, amikor Jézust elfogták, és ez csak néhány óra kérdése volt, még sokkal több okuk volt a félelemre és a nyugtalanságra. Addig Jézus volt a biztonságuk és a védelmük, most teljesen magukra maradtak, szemben a hatalmas ellenséggel.
Jézus mégis azt mondta nekik az utolsó vacsorán többször is: „Ne nyugtalankodjék a szívetek!” (Jn 14, 1) Ezt Jézus hatalmas meggyőző erővel mondta övéinek. Azt is mondta: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14, 27) Biztos, hogy Jézus nem csak üres nyugtatást, vagy vigasztalgatást akart mondani az apostoloknak abban a nagyon komoly és ünnepélyes pillanatban. A kulcsa ennek a vigasztalásnak az imént idézett szöveg utolsó mondata: „Nem úgy adom nektek (a békét), ahogy a világ adja.” Ez egy nagyon fontos mondat. Próbáljunk meg erről ebben a néhány sorban elgondolkodni.
Mit nyújt a világ? Betegek vagyunk? Talán meggyógyulunk, de általában nem maradéktalanul és csak ideig-óráig. Mennek fölfelé az árak? Többnyire csak egy kicsit tudunk spekulálni és sokat keseregni. Nem sorolom tovább. Legtöbbször vagy a nyugtatókban keressük a vigaszt, vagy sokan az italban, sok fiatal a kábítószerben. Persze először csak egy kicsit, azután egy kicsit többet, és ez az ördög csapdája, észre sem veszik sokan, hogy már nem is tudnak szabadulni a szenvedélytől. A világ csak bizonytalan nyugalmat és békét tud adni a szívünknek.
Jézus valami egészen mást kínál és nyújt az apostoloknak és nekünk is. „Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek!” (Jn 14, 1) Jézus ezzel vigasztal és adja a szívünk-lelkünk békéjét és nyugalmát. Ez viszont egy egész életfeladat. Bontsuk fel ezt egy kicsit, mielőtt legyintenénk, hogy ezt már hallottuk!
Az Istennel kapcsolatos hitnek három szintje különböztethető meg. Az első: hiszem az Istent. Ez azt jelenti, hogy hiszek abban, hogy valahol van Isten. Talán azt is, hogy Ő teremti a világot. Bizonyos, hogy ez a hit nem ad se életcélt, se lelki erőt, se békét. Sőt ezen a szinten elég könnyű Isten ellen fordulni, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy az nekünk megfelelne.
A második szint az, hogy hiszek az Istennek, vagyis elhiszem, elfogadom, amit a Biblia által vagy különösen Jézus élete és szavai által üzen nekem. Elfogadom, hogy igazat mond, jót tanít. Ez már sokkal több, mert Isten igazságai, útmutatásai vezérlik az életemet, ha engedem, hogy Ő vezessen. Sokkal több mindent megértek és nyugodtan el tudok fogadni az élet eseményeiből.
A harmadik szint a hitünkben az, hogy hiszek Istenben. Ez talán jobban érthető, ha így mondom: határtalanul bízom Istenben. Jézus erről beszélt állandóan tanításában és példabeszédeiben. Isten a mi Atyánk, helyesebben Apukánk, aki mindent nagy szeretettel tart számon az életünkben, még a hajszálainkat is. Semmi nem kerüli el a figyelmét. Mindent a javunkra fordít. Gondoljunk a tékozló fiúra, az elveszett bárányra, az elveszett drahmára, az irgalmas királyra, Zakeusra, Mátéra, Mária Magdolnára, a jobb latorra, és sorolhatnánk még. Az evangéliumokból felsorolt személyek nemcsak valamilyen felmentő, felszabadító bocsánatot vártak Jézustól, hanem Ő lett a további életük értelme, és Ő lett az ő az örök életük. Jézusban hittek, Őt befogadták, és teljesen megváltozott az életük. Ez az igaz keresztény emberek élettapasztalata is, és az erőforrás a mindennapjaikban.
Ez a hit ad olyan mély lelki békét, nyugalmat, amit semmi ezen a világon kiborítani nem tud. Mindenkit ezzel köszöntött Jézus a feltámadása után. Minket is ezzel köszönt nap mint nap, ha befogadjuk Őt és befogadjuk belénk árasztott nyugalmát.
