EVANGÉLIUM Szent János könyvéből:
„Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja, és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik.
Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.” (Jn 14, 15-21)
Az utolsó vacsora előtt és alatt már igen feszült, drámai volt a helyzet Jézus és az apostolok körül. Jézust a Főpap és a Főtanács már halálra ítélte, csak keresték az alkalmas pillanatot, amikor az áruló Júdás a kezükbe adja Őt.
Jézus a búcsúvacsorát azzal kezdte, hogy a tanítványainak nyíltan beszélt a közeli elárulásról, az Ő küszöbönálló szenvedéséről, majd később, a Getsemáni kertben felszólítja őket az állandó éberségre és a kitartó imára avégett, hogy kísértésbe ne essenek. Igen valószínű, hogy az a beszéd nyugtalanságot, félelmet, elbizonytalanodást váltott ki az apostolokban. Ők lelkileg nem voltak készek az ilyen megpróbáltatásokra. Gondoljunk csak bele, hogy még Jézus feltámadásának és mennybemenetelének minden biztató és lelkesítő élményei után is bezárkóztak az utolsó vacsora termébe, és ott szinte tanácstalanul várakoztak. Ezért volt nagyon fontos és helyénvaló Jézusnak az utolsó vacsorán kimondott ígérete: „Én majd kérem az Atyát és másik vigasztalót ad nektek, az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.” (Jn 14, 16) Ez, amit Jézus ígért az apostoloknak és ígér nekünk is, valójában már az örök boldog élet előlege, előfeltétele bennünk.
Amikor Jézus mennybemenetelekor a saját jelenlétéről beszél, ezt ígéri nekünk: „S én veletek vagyok a világ végéig.” (Mt 28, 20) Az Ő mostani jelenléte a mi üdvözítésünket szolgálja. Jézusnak ez az üdvözítő jelenléte a világ végével beteljesedik, ezért mondja, hogy „a világ végéig”. Utána a tejes élet következik az örök boldogságban.
Amikor arról beszél, hogy az Atyától elküldi nekünk az Igazság Lelkét, akkor kihangsúlyozza, hogy a Lélek velünk marad mindörökké. Mit jelent ez a számunkra? Mi a különbség Jézusnak mindennapi jelenléte és a Szentlélek velünk maradása között?
Az, hogy Jézus minden nap velünk van, azt jelenti, hogy az Atya iránti hűségünk tetteit, a hitből, reményből, szeretetből fakadó cselekedeteinket Ő egyesíti az Ő kereszthalálig való engedelmessége tetteivel, bemutatja őket a Mennyei Atyának, és ezáltal nagyon értékessé teszi. Ez a megváltás, ez, hogy a mi hűségünk tetteit egyesíti az hűsége tetteivel. Meg kell szabadulnunk attól a gondolattól, hogy mi a minél nagyobb kupac jó cselekedeteinkkel vásároljuk meg az örök életet. Nem azért üdvözülünk, mert jók és erkölcsösek vagyunk, hanem azért, mert Jézus a mi jóságunk és erkölcsösségünk tetteit egyesíti az Övéivel, és így Őbenne elnyerjük az üdvösséget.
Jézus az apostoloknak hatalmas és gyöngéd szeretettel mondta az utolsó vacsorán: „Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok.” (Jn 14, 18) Nekem ez nagyon kedves mondat az evangéliumból. Amikor lehangolt, elbátortalanodott, tanácstalan vagyok, és nem érzem Jézus közelségét, akkor olyan jó nekem, hogy akár többször is megismétlem: „nem hagylak árván titeket”. És hozzá szoktam adni: „Uram, jöjj hozzánk, maradj velünk!” Sok lelki erőt kaptam már ezek által a fohászok által.
A Szentlélek működése az üdvösségünk vonalán egészen más. A Szentlélek a Szentháromságban, amennyire azt mi, emberek meg tudjuk érteni, az Atya és a Fiú egymás iránti végtelen, szent és örök szeretetének megszemélyesedése. A Szentlélek a szeretet és a kapcsolat Istene, az összetartozás Istene a Szentháromságban. Ugyanezt munkálja bennünk is Jézus megváltása kapcsán. Ő épít be minket a Szentháromság belső életébe. Ezért mondja Jézus, hogy a Másik Vigasztaló, akit az Atya az Ő kérésére fog elküldeni hozzánk, örökre velünk marad, az örök boldogságban is, mert a Szentlélek egyesít minket Atyával és a Fiúval most is és örökre.
Ezek talán bölcselkedő gondolatoknak tűnnek, de mégis fontosnak tartom, hogy erről mindannyian elgondolkodjunk. Szerintem a napjaink vallásosságában, legalábbis a hívők sokaságánál a Szentlélek – majdnem azt mondanám – egy kicsit olyan mellékes szerepet tölt be. Talán azért is indított a Lélek korunkban különböző karizmatikus irányzatokat, hogy tudatosítsuk az Ő fontosságát és az üdvösségünkben betöltött központi jellegét.
Az első szentgyónást, ha valamennyire vallásgyakorlók vagyunk, sok gyónás követi, és így a bűnbánat szentségének jelentősége könnyebben tudatosodik a vallásgyakorlatunkban.
Az elsőáldozást is a szentáldozások rendszeressége követi, ha nem hagyjuk el a misére járást. Szentséglátogatást, szentségimádást is tartunk, legalábbis időnként. Így az Oltáriszentség jelentősége is tudatosodik bennünk.
A bérmálás szentségét egyszer kapjuk, esetenként szinte gyermekkorban, és nincs valamilyen szertartásos vagy konkrét vallásgyakorlati folytatása. Tudjuk, hogy meg vagyunk bérmálva, és kész. Ennek következtében sokakban egészen elhalványodik a Szentlélek jelenlétének, állandó működésének a tudata. Nem érzik a Lélek bennük és a környezetükben való megszentelő erejének a fontosságát, pedig minden a Szentlélek kiáradásával kezdődött és bontakozott ki az első Egyházban.
Érdekes megfigyelni, amikor olvassuk az Apostolok Cselekedetét vagy a leveleket, hogy milyen nagy tudatossággal figyeltek az apostolok és egyáltalán az első keresztények a Szentlélek sugallataira, indítására. Állandóan ezt olvassuk: „a Lélek és mi jónak láttuk, a Lélek erre vagy arra indított minket, a Lélek tudtunkra adta”, és még sok ehhez hasonló kijelentést. Mi, magamat is beleértve, olvassuk ezeket a sorokat, de inkább csak a történésekre figyelünk, és nagyon gyakran észre sem vesszük, hogy milyen rendszerességgel és komolysággal hivatkoznak a Szentlélek munkálkodására, és ebből merítik a biztonságukat, azt, hogy jó úton haladnak és helyesen cselekszenek.
Fontos lenne, most a bérmálkozások havában és pünkösd tájékán felújítani magunkban a tudatot, hogy a megbérmálásunk a Szentlélek jelenlétét és működését adja nekünk a mindennapokban. Mi is kaphatunk a Lélektől sugallatokat, biztonságot és számtalan eligazítást. Érdemes sokkal tudatosabban közreműködni a Szentlélekkel, mint ahogy ezt általában tesszük.
