Kedves atya!
Közeleg az elsőáldozás. Szeretném megkérni, mondja el, hogyan magyarázzam el az unokámnak számára érthetően, miért is olyan fontos ez az ő kis életében.
Köszönöm. Magdi Mama
„Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
Jézus, Istenek a Fia, az Égből azért jött le a földre, hogy minket, embereket megmentsen a haláltól, az elveszéstől, halhatatlanná tegyen minket, örök életet adjon nekünk.
Jézus 30 évet töltött a családjában, a Szentcsaládban, édesanyja Szűz Mária, és nevelő apja, Szent József között, és mindenben engedelmes fiuk volt. Azután három évet élt a tanítványai körében mint Istennek „a kereszthalálig engedelmes Fia”. A Benne hívőknek azt tanította, hogy amint Isten Őneki az Atyja, nekik is az Atyjuk, „aki a mennyekben van”; Ő maga Istennek a Fia, a tanítványai szintén Istennek a fiai, ezért Őneki a testvérei és egymásnak is a testvérei. A végén megparancsolta nekik, hogy – mint Isten gyermekei és egymásnak a testvérei – mindig szeressék egymást.
Amikor 33 éves lett, elvégezte azt a feladatot, amit az Atya bízott rá, és elérkezett az óra, hogy visszatérjen az Égbe, a mennyei Atyához. A visszatérést úgy vitte végbe, hogy nagypénteken a kereszten halálra adta a Testét (feláldozta), kiontotta vérét a bűnök bocsánatára, meghalt, eltemették, harmadnapon feltámadt, majd fölment a Mennybe, az Atya ölelő karjaiba adta magát.
Halála előtti estén, nagycsütörtökön búcsúvacsorát tartott a tanítványaival. Mondta nekik, hogy most el fog menni tőlük, vissza fog menni az Atyához, és ez őket nagyon el fogja szomorítani. De azt is megmondta, hogy a tanítványaiban akar maradni, hogy az Ő örömével megtölthesse a szívüket. Egész addigi életében ugyanis az volt a vágya, hogy valami módon a tanítványai szívében maradhasson, hogy valami módon bennük élhessen tovább annak ellenére is, hogy fel fog menni a Mennybe is.
Ezt a vágyát Jézus úgy valósította meg, hogy a búcsúvacsorán kezébe vett egy nagy lapos kenyeret, falatokra széttörte, és mindegyik tanítványának odaadott egy falatot, hogy egyék meg, mert „ez az Ő Teste, melyet Ő most értük odaad, holnap pedig feláldozza a kereszten”.
Az utolsó vacsorán Jézus feláldozta a Testét olyan módon, hogy ehető kenyérré tette, amit mi ma Szentostyának hívunk. Mivel a Szentostya Jézus feláldozott Teste, azért szentáldozásnak hívjuk ennek az evését. Nem azt mondjuk, hogy „esszük”, hanem azt, hogy „megáldozunk vele”.
Amikor magunkhoz vesszük a Szentostyát, amikor megáldozunk Jézus Testével, akkor teljesül az Ő életének a vágya, az tudniillik, hogy bennünk maradhasson, bennünk élhessen. Egy alkalommal ezt Ő világosan meg is mondta: „Aki eszi az én Testemet, az bennem marad és én őbenne.” (Jn 6,56)
Tehát, ha megáldozunk a Szentostyával, akkor Jézus belénk költözik, mi pedig Őbenne maradunk.
Az utolsó vacsorán Jézus odaadta tanítványainak a borral telt kelyhet is, hogy igyanak belőle egy kortyot, mert „ez az Ő vére, melyet kiont a bűneik bocsánatára”. A Szentostyában, amely Jézus Teste, benne van Jézus Vére is, ezért, amikor áldozunk, Jézus Vérét is isszuk bűneink bocsánatára.
Az áldozás előtti percben mondjuk Jézusnak: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” A Szentostyában lévő Szent Vérével Jézus meggyógyítja a lelkünket, tisztára mossa azt bűneinktől, és a szeretet menyegzős ruhájába öltözteti. Egy példabeszédében arról tanított, hogy akiket meghív a lakomájára, azoknak menyegzős ruhát kell ölteniük magukra, vagyis szeretetbe kell öltözniük. A szeretet gyönyörű szép ruhájába Ő öltözteti a lelkünket az áldozás pillanatában.
Az utolsó vacsora végén Jézus azt parancsolta apostolainak, hogy ezt az Ő önfeláldozását (Testének odaadását eledelül, Vérének kiontását italul) „cselekedjék az Ő emlékezetére”. Hívják össze a benne hívő tanítványokat, tartsanak szentmisét, abban változtassák át az ostyát Krisztus Testévé, a bort Krisztus Vérévé, majd áldozzák fel úgy, hogy odahívják az oltár-asztalhoz a hívőket „a Bárány lakomájára”, és mondják mindenkinek külön-külön: „Ez Krisztus Teste!” És mindenki feleljen azzal a szóval, hogy „Ámen!”, ami azt jelenti, hogy „Hiszem, valóban az!”, majd vegye a szájába, fogadja magába, áldozzon meg vele. Ekkor Jézus isteni táplálékként a szívébe költözik, és benne marad, hogy azt szeretetre nevelje és képesítse.
Ha a Krisztus-hívők újból áldoznak, akkor az immár bennük lakó Jézus Testét etetik, táplálják, hogy az nőni, nagyobbodni tudjon bennük. Minden szentáldozással gyarapodik bennük Jézus isteni Lénye. Úgy, ahogyan mindenki gyerekkorában annak köszönhetően növekszik, hogy mindennap táplálkozik.
Jézus Teste a Szentostyában a halából feltámadt Test, mely örökké él, ezért a Szentáldozással „az örök élet kenyerével” táplálják halandó testüket. Ennek köszönhetően a halálukból majd feltámadnak, és örökké élni fognak.
Jézus erről nyomatékosan beszélt: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6,54) Földi élete utolsó napján, amelyen meghal, Jézus új életre támasztja halott testét, és birtokba adja neki a mennyek országát, hogy abban örökké éljen.
Ha a nagyszülők vagy a szülők el akarják magyarázni gyermekeiknek, hogy miért fontos az elsőáldozás (és az utána következő sorozatos szentáldozás), akkor azt mondják el nekik, hogy a szentáldozás halhatatlanná teszi őket: Jézusnak, Isten Fiának beléjük táplált feltámadt Teste kiviszi őket halálukból a halhatatlan, örök életbe.
És van még egy nagyon fontos ok a szentáldozásra, amiről a szülőknek, nagyszülőknek, tanítóknak beszélniük kell, ha jó emberré akarják nevelni gyermekeiket.
Az elsőáldozásban, és minden szentáldozásban Isten Fia belénk költözik és bennünk növekszik, azért, hogy megbocsássa bűneinket, vagyis lemossa rossz hajlamainkat; azért, hogy meggyógyítsa lelkünket, vagyis kigyógyítsa a sebeket, amelyeket a szülők és más felnőttek szeretetlensége okozott bennünk; és azért, hogy „a szeretet menyegzős ruhájába” öltöztesse, kibontakoztassa bennünk a szeretet képességét, igazán jó emberré neveljen minket. Aki magába veszi Isten Fiát, és tartja is benne, az Általa képes szeretetben élni. Ezt Ő maga így mondta ki: „Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él.” (Jn 6,57) De akiben nem tud élni Jézus, az nem tud igazán jó lenni, nem tud megtisztulni rosszra való hajlamaitól. Jézus ezt is világosan megmondta: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek.” (Jn 6,53)
Egy brazíliai iskolás fiú, aki engedte, hogy Jézus megtanítsa őt szeretetre, a világhálón közzétette ezt a tapasztalatát:
„Nemrég új iskolába kerültem, ami nem volt könnyű. Van egy kis fizikai hibám és rosszul esik, ha valaki nevet rajtam. Egy osztálytárs tudta ezt, mégis rajzolt rólam egy karikatúrát, lefénymásolta és körbeadta az egész iskolában. Legszívesebben megvertem volna, de emlékezve arra, hogy Jézus megbocsátásra hív minket, megértettem, hogy nem lehetek erőszakos. Mégis, nem volt könnyű elsőként szeretnem őt. Másnap megkerestem és nyugodtan beszéltem vele. Megkértem, hogy segítsen egy házi feladatban. Bizalmatlan volt, de megtette, aztán azért megkérdezte, hogy miért nem vertem meg. Elmagyaráztam, hogy Jézust próbálom látni mindenkiben, tudván, hogy mindannyian hibázhatunk.”
Ha ilyen szeretetre nevelt diákok lennének az iskoláinkban, akkor nem lenne bennük szinte mindennapos erőszak, és nem kellene rendőrökkel őriztetni az iskoláinkat.
