2024. december 22., vasárnap

Ittas sofőr vitte volna kirándulni a diákokat

Két napja két és fél órás késéssel kezdték meg ballagási kirándulásukat a belgrádi Jelena Ćetković Általános Iskola diákjai. Az utazási iroda egyik sofőrje nem rendelkezett orvosi igazolással, míg a másik sofőr ittasan érkezett a helyszínre.

Ki a felelős az ilyen mulasztásokért, és mi lesz ennek a konkrét esetnek a lezárása – erre a kérdésre válaszolt Dunja Đenić idegenforgalmi segédminiszter a Belgrádi Krónika című műsorban a Szerbiai Rádió és Televízió vendégeként.

Dunja Đenić azt mondta, nem beszélhet az ügy lezárásáról, mert csak most érkezett meg a kérelem az idegenforgalmi ellenőrző szektorhoz, és meg kell várnia az ellenőrzési eljárás lefolytatását, mielőtt nyilvánosságra kerülne az információ.

Fotó: Informer/Kurir

Fotó: Informer/Kurir

Az idegenforgalmi segédminiszter szerint a kérelemben szereplő információk egyike, hogy a kiránduláshoz nem az iskola kereste fel az ügynökséget, hanem az intézmény igazgatója önállóan alkalmazta a fuvarozót.

– A következő két napban megállapítjuk a tényállást, remélem, addigra már tudni fogjuk az eset konkrét részleteit. Valóban független szervezetről van szó, ami illegális munka lenne abban az esetben, ha azt mondjuk, hogy az iskolaigazgató szervezte le saját kezdeményezésére, vagy maga az oktatási intézmény. Természetesen az irodának felelőssége van akkor, ha alkalmazza a fuvarozót – mondta a segédminiszter, aki hozzátette, hogy a természetben, a szabadban lezajló kirándulásokat az iskola szervezi meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fotó: Informer/Kurir