EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben:
Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott:
Atyám! Elérkezett az óra! Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőíthessen téged. Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél.
Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, elvégeztem. Most te dicsőíts meg engem, Atyám, ott nálad, azzal a dicsőséggel, melyben részem volt nálad a világ teremtése előtt!
Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Mert a szavakat, amelyeket nekem adtál, továbbadtam nekik, és ők elfogadták azokat. Biztosan felismerték, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, – mert a tieid ők. Hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd! – És én megdicsőültem bennük.
Én nem maradok tovább a világban. Ők azonban a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Ezek az evangélium igéi.
Ez az evangélium engem nagyon elgondolkodtat a mai egyházról és az egyházhoz való viszonyulásokkal kapcsolatban. Meg vagyok győződve, hogy Jézus főpapi imája, amit az utolsó vacsorán mondott, nem csak az apostolokra vonatkozott. Maga Jézus mondta: „De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.” (Jn 17, 20) Pontosabban azt gondolom, hogy Jézusnak ez a mondata előtt elhangzott imája is, ami a fenti evangéliumrészletet képezi, vonatkozik a mai egyházra is.
Gondolkodjunk el azon, hogy milyen sok kifogásra, pörölésre, elmarasztalásra való oka lett volna Jézusnak akkor az apostolokkal szemben. Ott volt köztük az áruló Júdás. Péter csak szájhősködött, hogy a halálba is megy Jézussal, és alig egy-két óra múlva esküdözött, hogy nem is ismeri Őt. A többiek is arról álmodoztak, hogy mikor lesz már itt az Isten nagy birodalma, és ők abban milyen szerepet fognak betölteni. Igazán az apostolok nem értették meg a helyzet komolyságát.
Jézus azonban nem kritikus szemmel, hanem szeretettel és a változni tudás és akarás szemével nézte őket, és nagyon szép imát mondott a Mennyei Atyához értük, pártfogolva őket, majd reménységgel rájuk bízva az egész megváltás művét, amiért fáradozott és az életét adta a kereszten. Hatalmas szeretet és bizalom van Jézusban a gyarló emberek iránt.
Ha most a jelenlegi egyházra fordítom a tekintetemet, akkor azt látom, hogy ma is, mint az egész kétezer egyháztörténelmi időben, ugyanolyan gyarló emberek vannak Jézus ügyének a hordozásában, mint amilyenek akkor az apostolok voltak, vagy amilyen volt az első egyház, amelynek életéről, küzdelmeiről folyamatosan olvashatunk az Apostolok Cselekedeteiben, az apostoli levelekben és a Jelenések könyvében. Jézus nem hibátlan emberekből alkotta meg az egyházat, és nem is ilyen emberek hordozzák az ő művét ma sem.
Amiért foglalkoztat ez a téma, azért van, mert tapasztalom, hogy tömegesen, azok is, akik valójában keresztények, katolikusok, úgy kritizálják, elmarasztalják, lebecsülik az egyházat, mintha ők kívülállók lennének, és őket az, amit kritizálnak, nem érintené.
Ez a felfogás makacsul húzódik még a kommunista, materialista ideológia idejéből. Akkoriban az egyházat a papokra korlátozták és a híveket csak mint polgárokat kezelték, akiknek valamilyen vallási jellegű igényük van, amelyet a papoknál lehet intézni.
Azt gondolom, hogy mindenkinek, aki valamelyest keresztény katolikusnak vallja magát, mielőbb és minél teljesebben meg kell szabadulnia az egyháznak ettől az értelmezésétől. Minden megkeresztelt ember az egyházhoz tartozik, és fontos, hogy építő tagja legyen az egyháznak. A folyamatban lévő szinódus pontosan erre törekszik.
Jézusnak az utolsó vacsorán mondott főpapi imája az apostolokért és az egész közösségért azt a buzdítást sugallja felénk, hogy ha valahol hibát, mulasztást, gorombaságot látunk a papok vagy valamilyen tisztségviselők körében, akkor ne szörnyülködjünk, hanem kulcsoljuk értük a kezünket imára. Azt tudnunk kell, hogy minden pap és szerzetes mindennap, felosztva a napot különböző szakaszaira, imádkozza a zsolozsmát az egész egyházért, a hívekért is. Minden plébános minden vasárnap köteles egy szentmisét bemutatni a hívekért, akik az ő gondjaira vannak bízva. Kellene, hogy a hívek is rendszeresen megemlékezzenek a diakónusokról, papokról, püspökökről és pápáról napi imáikban.
Amikor idekerültem Zentára plébánosnak, sok bizonytalanság, félelem volt bennem, hogy helyt tudok-e én majd állni a nagy külvárosi plébánián. Már azt gondoltam, kérni fogom a püspök atyát, hogy hamarosan helyezzen másik plébániára. Egy alkalommal, mindjárt a kezdetben, ültem a gyóntatószékben, a hívek meg mise előtt imádkozták a rózsafüzért. Egyszer csak hallom, hogy mondják az imaszándékot: „Imádkozzunk a lelkipásztorunkért.” Ez nagyon mélyen megérintett. Nem lehet itt baj, ha imádkoznak értem. Nyugalom, biztonságérzet szállt belém. És mostanáig ott vagyok, azon a plébánián.
Nem minden fohász hat ilyen látványosan, de a papokért mondott ima nagyon sokat ér. Az elítélés és kritizálás helyett imádkozzunk a papjaink kitartásáért, helytállásáért, állandó lelki megújulásáért! Mind nagyobb teher van a papokon, azért is, mert kevesebben vannak, de még inkább azért, mert a lelkipásztori munka mind jobban átmegy a tömegek lelkipásztori ellátásából a kiscsoportos vagy éppen az egyéni lelkipásztorkodásba. Másrészt soha a múltban nem volt ennyi zavaros, féligazságokat vagy éppen hazugságokat terjesztő tömegtájékoztatás, mint ma, ezért most sokkal nehezebb az igazat, a jót, az értékeset hirdetni, elfogadtatni, mint régebben.
A papjaink ezért vagy visszahúzódnak és magukba zárkóznak, és csak a szükséges lelkipásztori munkát végzik, vagy pedig megpróbálják felvenni a harcot az áradattal, de akkor olyan küzdelembe mennek, amit alig győznek energiával, türelemmel.
Nagyon sok és kitartó ima kell a papokért. Ne csak a papok zsolozsmázzanak a hívekért, hanem a hívek is állandó jelleggel imádkozzanak a papjaikért! Így leszünk egy egységes és egymást hordozó egyház mint Krisztus ügyének a hordozója a mai világban.
