Kedves Pósa atya!
A férjemmel kilenc éve élünk házasságban. Két gyermek szülei vagyunk. Mondhatom, ez egy jó kapcsolatnak tűnt. A férjem udvarol nekem, néha még ma is, pedig már tizenöt éve ismerem. Ez nagyon jólesik nekem. Igaz, néha szerintem nem őszinte, inkább hízelgésnek tűnik a stílusa, de rá szoktam hagyni. Sokat viccel. Igazából nem nagyon lehet komolyan beszélgetni vele, minden komoly témát elüt egy poénnal. Megszoktam ezt is. Ilyen és kész. Nyilvánvalóan nem vele fogok lelkizni.
Zavar viszont az, hogy más nőknek is udvarol. A szemem láttára is. A boltosnőnek hízeleg, vagy a színházban a ruhatáros nőnek, de bárkire rákacsint, akivel találkozunk. Kellemetlen jelenetek tanúja vagyok, és nem is akarom ezeket látni. Előfordul, hogy még az illető nők is veszik a lapot, és kacéran elfogadják a férjem huncutnak tűnő udvarlását. Noná, hogy ez engem bosszant. Fáj, és nem is tudom kezelni. Nem is értem, hogy ez is vicc, vagy talán már nem szeret engem, és más nők érdeklik... Mindenesetre mindez rossz érzéssel tölt el. Próbáltam megbeszélni vele, de ő csak vigyorog és kerüli a témát.
Nem tudom, mit tegyek, atya. D.
Ez a férj egy tipikus hedonista, egy igazi élvezethajhász, szexmániás. Az ő udvarlása mindig a hódítás céljával történik, csak azért, hogy a magáévá tegye a nőt. Ezt teszi akár 15 év együttjárás, együttélés után is, még akkor is, ha most ritkábban, mint régebben, mert már más nőkkel is szemezget, másoknak is csapja a szelet, de a biztos prédát sem szalasztja el. Tehát néha még ma is udvarol a feleségének, mert tudja, hogy az udvarlás jólesik neki, azzal leveszi a lábáról, az egyből odaadja magát neki.
A feleség persze észreveszi, hogy ez az udvarlás nem őszinte, ez egy megjátszott szerelem, hamis bókolás, puszta hízelgés. A bók, a hízelgés pedig rászedés, rejtett zsarolás, burkolt megerőszakolás. Ezért kelt a feleségben mindig nyugtalanságot.
A hedonista ember, az élvezethajhász férj nem tud őszinte lenni, nem képes komolyan beszélgetni. Ennek az a világos jele, hogy sokat viccel, mindig komolytalan dolgokról beszél. A jóképűsködő ember a viccelődéssel akarja megkedveltetni, közkedveltté tenni magát. A komoly témát nem szereti, a komoly kérdésektől irtózik. Menekül a problémák elől, utálja a problémás embereket. Ha mégis felvetnek neki valami komoly dolgot, akkor ő ezt elüti valami poénnal, valami komolytalankodással, bolondozással. Ezért el kell fogadni, hogy vele nem lehet lelkizni, meg kell szokni, hogy nála ez mindig így van.
Azt azonban egy feleség sem szokhatja meg, hogy a férje más nőknek udvaroljon. Ez mindig zavarni fogja. Márpedig az élvezethajhászó ember megrögzötten udvarol, mint ahogy az alkoholista megrögzötten iszik. Őt egy belső kényszer hajtja, hogy udvaroljon, hódítson. Bármelyik szép nővel találkozik, felébred az étvágya, kicsordul a nyála. Ha többet lát meg, akkor égető fájdalom nyilall belé amiatt, hogy ezek nem lehetnek az övéi. Neki ez az epekedés annyira magától értetődő, annyira jogosnak tartja, hogy nem zavarja, ha a felesége vagy bárki más látja, sőt, még büszke is rá. Beindul a boltosnő láttán, begerjed a ruhatáros nő láttán, bárkivel találkozik, rákacsint, a hódítás minden eszközét beveti. Így működik az ő lelki mechanizmusa.
Természetesen vannak nők, akik ugyanebbe a kategóriába tartoznak, akik szintén élvezethajhászók, ezért veszik a lapot. Ezeket nem izgatja, hogy a feleség látja, hogy ők „kacéran elfogadják a férj huncutnak tűnő udvarlását”. Miért ne szerethetnék el a feleségtől ezt a bájos férjet? Nekik is az ilyen kell. Mert hát nekik is csak az élvezet a fontos, semmi közük mások problémáihoz.
Így aztán a zsák meg is találja a foltját. A körüludvarolt nők között mindig akad egy ilyen „embervadász, prédaleső hedonista”, aki kígyóként ráveti magát az udvarló férjre, rácsavarodik úgy, hogy még zsírszódával sem lehet majd levakarni róla. Erőszakosságával rákényszeríti a férjet, váljon el a feleségétől, és vele éljen együtt. Ez elkerülhetetlenül bekövetkezik minden házasságtörő udvarlás esetében.
Ezért a feleség már érti, hogy az udvarlás ezekben az esetekben már nem vicc, ennek még a fele sem tréfa. Ezek alapján biztosra vehető, hogy őt a férje már nem szereti. Nem hogy „talán már nem szereti”, hanem egész biztosan nem is szereti. Szemmel látható, hogy más nők érdeklik, a kívánatos nőket akarja szeretni. A szó igazi értelmében soha nem szerette a feleségét, az ő érzelme csak megkívánás volt iránta. Most másokat kíván meg magának, hol az egyiket, hol a másikat. A hedonista nem tud szeretni, képtelen az igazi szeretetre.
Ez az oka, hogy nem a feleség nem beszélhet vele a más nőkhöz való viszonyulásáról, és ő sem tud beszélni neki erről, csak vigyorog, s ezzel azt mutatja, hogy neki ez a normális, neki éppen ez a jó.
Mit tegyen egy ilyen szerencsétlenül házasodott feleség?
Először is ne próbálkozzon többé komolyan beszélni a férjével ezekről a dolgokról! Neki nemcsak hogy nem probléma az ő viselkedése, hanem egyenesen azt tartja normálisnak. Az ő életének értelme az élvezetkeresés, erről nem mond le senki és semmi kedvéért, ebbe ő belerögződött, ennek ő szenvedélybetege.
Másodszor ne rémüldözzön, amikor látja, hogyan csapja a szelet az útjába kerülő nőknek! Azzal az irgalommal nézze, amellyel Krisztus imádkozott a kínzóiért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” A férj sincs tisztában, hogy mit cselekszik, eltompult az agya, „elitta az eszét”, ezért jár a kicsapongás útján, ami elkerülhetetlenül beleviszi a hűtlenségbe, a házasságtörésbe. Amiatt kell őt irgalommal, sajnálattal nézni, hogy romlott, perverz ember lett.
De hát akkor mit tegyen az elárult feleség?
A templomi házasságkötésben arra esküdött fel, hogy a férjét „nem hagyja el sem jóban, sem rosszban”. Most ebben a rosszban kell hűségesnek maradnia hozzá. Annak idején beleszeretett, és igazi szeretettel ment hozzá feleségül, ebben az igazi szeretetben élt vele immár 9 éve házasságban, amelyben két gyermekük született. Ez a 9 év mutatja, hogy a lelke mélyén ő jó ember, alapvető családi kötelességeit teljesíti, szándékosan nem tesz rosszat senkinek, csak van neki ez a szenvedélybetegsége. Ezért továbbra is odaadóan kell őt szeretni, örömmel fogadni és kedveskedésekkel körülvenni.
Mindez neki jól fog esni, puhítani fogja kőkemény szívét, és lassan-lassan rávezeti, hogy értékelje és becsülje meg az őt igazán szerető feleségét.
Ha pedig teljesen a kicsapongásra adná magát, és még el is válna a feleségétől, az akkor is szeresse tovább, maradjon hozzá hűséges, és éljen abban a reményben, hogy egy nap majd vissza fog térni hozzá! Ez azért fog megtörténni, mert igazi szeretetet nem kap az elcsábított nőktől, akikkel együtt él, és eszébe fog jutni, hogy ki az, akitől igazi szeretetet kapott. Ez fogja őt visszahozni a családjába.
De ha mégsem, vagyis ha nem szakít a kicsapongásaival, és nem váltja be a hűségesküjét, nem tér vissza a feleségéhez, az akkor is őrizze meg az hűségét iránta! Ezzel a jó lelkiismeret békéjét és örömét szerzi meg magának, az Isten előtti jó lelkiismeretet, azt, hogy „holtáiglan” szerette az embert, akivel Isten őt egybekötötte a házasságban.
Nyitókép: pixabay.com
