2024. december 22., vasárnap

Az Air Serbia 22 új desztináció felé repül

Az Air Serbia a jövő nyártól összesen 22 új járatot indít. A vállalat pénteki közleménye szerint az észak-macedóniai Ohridba, a bolgár Várnába és a lengyelországi Krakkóba is indulnak a nyári hónapoktól kezdve. Krakkóba az első gép június 4-én repül és elővételben 69 euróért lehet egyirányú jegyet váltani. Június 5-étől Ohridba és Várnába is utazhatunk. A jegy elővételi ára az ohridira 49, a várnaira 59 euróba kerül. E három desztináció felé heti négy indulást terveznek.

A légitársaság korábbi bejelentése szerint több görög szigetre is rendes járatokat indítanak, éspedig Rodoszra, Korfura, valamint a krétai Iraklio (Heraklion) és Hania (Chania) városába. Az egy irányba szóló jegyek 99 eurós áron már megvehetők. Az első Airbus 320-as, amely ezeken a relációkon közlekedik majd, április 28-án indul Iraklióba, június 4-étől pedig Haniába. Június 5-étől Rodoszra, 9-étől pedig Korfura is lesznek jártok.

E fenti járatok mellett a nyári hónapokban direkt járatok indulnak Ankarába és Izmirbe, heti négy alkalommal, tavasszal pedig Budapestre is. Belgrád és Budapest között heti 17 járat száll majd. A törökországi desztinációkra az egy irányú jegy 59 euróba, a március 13-ától aktuális budapesti vonalon pedig 49 euróba kerül.

Májustól közvetlen belgrádi járatokat terveznek Hamburg és Köln, továbbá Göteborg és Marseille felé is. A repülőtársaság listáján van májustól az olaszországi Firenze, Nápoly, áprilistól Catania, júniustól pedig Palermo is. Az Air Serbiával május 17-étől Chicagóba is lehet utazni.

Újnak számít a napokban útjára indult Belgrád–Tiencsin járat is, amellyel 22 év szünet után Szerbia újra repülőgépeket indított Kínába. A spanyolországi Málaga kikötővárosba pedig már a hétvégén felszáll az első gép.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta