2024. december 22., vasárnap

Szabadkáról Újvidékre 42 perc alatt

Verbásznál és Kishegyesnél völgyhíd, a Duna–Tisza–Duna-csatorna felett vasúti híd épül

Miután Újvidék és Naumovićevo, valamint Naumovićevo és Szabadka, azaz a határ között felszedték a régi síneket, a vasúti töltések bontása, az újak feltöltése, azaz a talajmunkálatok folynak. A tervek szerint tavasszal megkezdhetik az építkezést– tudtuk meg Lálity Urbán Emesétől, az építési, közlekedési és infrastrukturális minisztérium államtitkárától. A gyorsvasút utolsó, 108 kilométeres szakasza, Újvidék és Szabadka, azaz a szerb és magyar határ között számos kihívást tartogat, hiszen két völgyhíd épül majd, sőt egy vasúti híd is, valamint számos alul- és felüljáró, hiszen a 200 kilométer óránkénti sebességre tervezett vasúti közlekedés biztonsági okok miatt nem kereszteződhet közúttal.

– Jelenleg a régi vasutat és a töltéseket bontják, az altalajt tisztítják, és az új vasút tartószerkezetét építik. Ezen a szakaszon csak egy vágányon folyt a közlekedés, így a második vágány szerkezetét most kell kialakítani – emelte ki az államtitkár, rámutatva, hogy a gyorsvasútnak külön követelményei vannak, s az ehhez szükséges előkészületi munkálatokat végzik most.

– A váltó és váltószerkezetek kiszállítása is megtörtént az építőhelyre, vagyis gyorsabb ütemben halad a munka – tudtuk meg. Elmondta azt is, hogy Verbásznál egy 1465 méter hosszú, Kishegyesnél pedig egy 500 méter hosszú viadukt (völgyhíd), továbbá a Duna–Tisza–Duna-csatorna felett egy vasúti híd épül majd.

– Mivel nem lesz útkereszteződés, a vasút és az utak kereszteződését szintkülönbségekkel oldják meg a kivitelezők, így 30 felüljáró, 13 aluljáró, 5 vasúti galéria és az ehhez szükséges támfal épül, továbbá 2-2 kerékpáros és gyalogos aluljárót is kialakítanak – mondta az államtitkár. – Az építkezés folyamatos, jelenleg az elektromos vezérlőrendszer tartóoszlopainak alapozását végzik Újvidék és Naumovićevo között. Csak idő kérdése, mikor kezdik meg a sínek lefektetését ezen a szakaszon – fűzte hozzá.

A vasút mellett a vasútállomásokat is felújítják, köztük a sajlovói teherállomást, a kiszácsi, máriamajori (stepanovićevói), zmajevói, topolyai, nagyfényi és szabadkai állomásokat, Piros, Verbász és Lovćenac pedig teljesen új állomást kap.

– Előzetes szimulációk alapján, amint megépül a gyorsvasút, 42 perc alatt el lehet majd jutni Újvidékről Szabadkára, ami hatalmas lépés az eddigi 4-4,5 órás utazáshoz képest – mutatott rá Lálity Urbán Emese, megjegyezvén, hogy a tervek szerint 2024 végéig ezen a szakaszon is elkészül a gyorsvasút – legalábbis a kivitelezők (a kínai China Railway Internetional és a China Communication Construction Company) ezt ígérik.

– Ez nagyon jó lenne, ugyanis Magyarországon 2025 végig tervezik befejezni a gyorsvasutat a határtól Budapestig, így nekünk még lesz időnk próbajáratokat indítani, kipróbálni a vasutat, és engedélyeztetni a járatokat – hangsúlyozta az államtitkár.

A két kínai főkivitelező mellett számos hazai vállalat is részt vesz a munkálatokban. A gyorsvasút Újvidék és Szabadka közötti szakaszának munkálatai 1,16 milliárd dollárba kerülnek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Verbásznál egy 1465, Kishegyesnél pedig egy 500 méter hosszú viadukt, a Duna–Tisza–Duna-csatorna felett pedig egy vasúti híd épül – tudtuk meg egyebek között Lálity Urbán Emesétől (Fotó: Mik