2024. december 22., vasárnap

Pillanatokon belül kimutatja a méhrákos sejteket egy forradalmian új sebészkés

Az Imperial College London szakértői nemrég rájöttek, hogy a mellrák és az agydaganatok kezelésénél már hatékonyan használt iKnife sebészkés a méhrák felderítésében is segítséget jelenthet – írta a The Guardian című brit napilap.

A Cancers című szaklapban megjelent tanulmányában a kutatócsoport azt írta, az iKnife másodpercek alatt 89 százalékos megbízhatósággal azonosította a méhből eltávolított rákos sejteket.

Az iKnife a szövetek felforrósítása során keletkezett füstöt elemezve tesz különbséget a rákos és az egészséges sejtek között.

A kés hatékonyságát 150 feltételezetten méhrákos nő szövettani mintáján bizonyították, és az eredményeket összehasonlították a jelenleg rendelkezésre álló diagnosztikai módszerekéivel. A kutatócsoport azt tervezi, hogy klinikai tesztelésnek veti alá az iKnife-ot, és ha megerősítést nyer hatékonysága, akkor szélesebb körben is elterjedhet a méhrák diagnosztikai eszközeként.

A méhrák a negyedik leggyakoribb rákfajta a brit nők körében, és évente körülbelül kilencezer embert érint az Egyesült Királyságban. A szövettani elemzés több hetet vesz igénybe, ráadásul az esetek csupán tíz százalékában igazolódik be a rák gyanúja. Az új módszerrel azonnal megállapítható a diagnózis, és elkerülhető az idegtépő várakozás, illetve jóval korábban elkezdhető a kezelés – magyarázta a kutatást vezető Sadaf Ghaem-Maghami.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: MTI