2024. december 22., vasárnap

Đerlek: Tizenkét kanyaróval fertőzött beteg közül, kilenc nem vette fel az oltást

Ismét terjed a kanyarójárvány Szerbiában. Idáig tizenkét személy fertőződött meg. Mirsad Đerlek egészségügyi államtitkár kijelentette, hogy elégtelen az oltottsági arány, majd hozzátette, hogy leellenőrzik a teljes oltási dokumentációt az ország területén – írja az N1.

Elmondta, hogy a tizenkét kanyaróval fertőzött beteg közül kilenc nem vette fel az MMR-oltást. Szavai szerint a páciensek két évnél fiatalabbak, három felnőtt személynek pedig nem ismeretes az oltottsági helyzete.

Az államtitkár arra figyelmeztetett, hogy a 2017-es és 2018-as kanyarójárvány során tizenhat személy vesztette életét, ami nem ismétlődhet meg még egyszer.

Hangsúlyozta, hogy szigorítottak a járványügyi intézkedéseken, a gyanús esetek bejelentésén és a diagnosztikán is.

– Ellenőrizni fogjuk az ország teljes oltási dokumentációját. Egyes körzetekben már sikereket értünk el, de máshol sajnos ez elmaradt – mondta Đerlek.

Rámutatott arra is, hogy fontos a szülők figyelmét felhívni erre a veszélyre, hogy nagyobb felelősséget mutassanak gyermekeik egészsége iránt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: N1