2024. december 22., vasárnap

Ha nincs oltás, igazolás sincs?

Egyre többen szenvednek kanyaróban és szamárköhögésben Szerbiában

A szerbiai gyermekorvosok megtagadnák az óvodába való visszatérésről szóló igazolások kiadását, amennyiben a gyermek nem vette fel a kötelező védőoltásokat – tudósít a helyzetről az N1 televízió. Az összefoglalóban kiemelik: ezt a szamárköhögés és a kanyaró megjelenése indította el, ami először a legkisebbeknél jelentkezett.

A hírportál több szakembert is felkeresett kérdéseivel. Saša Milićević gyermekorvos megerősítette, hogy kevesebb, mint két hét alatt négy kanyarós beteget azonosítottak az országban. 
– A tudomány szerint a valós szám mindig az azonosított háromszorosa. Nem tudjuk, hogy összesen hányan fertőződtek meg, mert biztosan vannak néhányan a lappangási időszakban, és csak remélni tudom, hogy a szám nem növekszik. Nekünk, gyermekorvosoknak a felelőssége az, hogy mindent megtegyünk a járvány elkerülése érdekében – magyarázta az orvos, aki szerint az is gond, hogy egyes óvodák nem kérik az oltási igazolást.
– A gyerekorvosok kínos helyzetbe kerültek. Egyes szülők azt mondják, hogy nem akarják óvodába küldeni a gyereküket, ha nincs mindenki beoltva, mások azt mondják, nem akarják, hogy a gyereküket beoltsák. Ezért is született meg a döntés, hogy ne kaphasson oltási igazolást az a gyermek, aki nem vette fel az oltást – mondta Milićević. Ugyanakkor hangsúlyozta az immunvédelem fenntartásának jelentőségét: fontos, hogy az a gyermek, aki igazolt okok miatt nem veheti fel a védőoltást, ne fertőződjön meg – mondta az N1 televíziónak.

Közben a Szerbiai RTV is figyelmezteti a lakosságot, hogy területeinken egyre több szamárköhögésben és kanyaróban szenvedőt diagnosztizálnak. A légúti fertőző betegségek, köztük a himlő és a szamárköhögés is olyan betegségnek számítanak, amelyek szezonális jellegűek: leggyakrabban késő ősztől kora tavaszig tartó időszakban fordulnak elő ezek a megbetegedések – jelenti a köztelevízió. A tudósításban kiemelik: az immunológusok arra kérik a szülőket, hogy a tervezett oltási ütemterv szerint oltassák be gyermekeiket, az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében. 

Ahogy arról korábban beszámoltunk: keddig négy igazolt kanyarós esetet jelentettek Szerbia területén, ebből háromat a fővárosban egyet pedig Újvidéken. Ami a szamárköhögést illeti, 2024 eleje óta összesen 400 megbetegedésről számoltak be országos szinten. A legtöbb beteg a 20 év feletti illetve a 10-14 éves gyermekek korcsoportjába tartozik. Fontos megjegyezni, hogy a legnagyobb veszélynek az oltatlan csecsemők vannak kitéve, ugyanis az ő esetekben súlyos szövődmények alakulhatnak ki. 2024 eleje óta két szamárköhögés okozta halálesetről tudunk, mindkét esetben néhány hónapos csecsemőkről van szó.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: (Illusztráció: RTV)