2024. december 22., vasárnap

Lončar: A várólisták felszámolása történelmi változást hozhat

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter valamennyi szerbiai egészségügyi intézmény vezetőjével megbeszélést tartott a közelgő hétvége előkészületeinek kapcsán, melynek során szűrővizsgálatokat végeznek az egészségügyi intézményekben, azzal a céllal, hogy megoldják a CT-várólista problematikáját – közölte az illetékes tárca. Lončar az egészségügyi intézmények vezetőitől maximális elköteleződést vár el. Szerinte közösen történelmi változást hozhat az ország egészségügyi rendszerében az említett diagnosztikai eljárás várólistájának megoldása.

Lončar miniszter utasítására az intézmények a héten felvették a kapcsolatot az összes, erre a diagnosztikai eljárásra váró beteggel, és felállították a sorrendet, mely alapján érkezhetenek majd a polgárok a kivizsgálásokra, szombaton és vasárnap. Pénteken 8:00 órától minden állampolgár, aki a hétvége folyamán kontrasztanyagos vizsgálaton vesz részt, ugyanabban az egészségügyi intézményben, ahol a CT-vizsgálatot végzi, elvégeztetheti a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat is (kreatinin és karbamid) – pontosítja a közlemény.

Az Egészségügyi Minisztérium közleményében az is szerepel, hogy vasárnap Szerbia összes egészségügyi intézményében reggel 8 és 17 óra között minden állampolgárnak lehetősége lesz hematológiai és gasztroenterológiai szűrésre, vérnyomásmérésre és laboratóriumi vizsgálatokra (vérkép, biokémia, LDH, ferritin, Fe, bilirubinok, transzaminázok, CRP), valamint tumormarkerekre (CEA, CA 19-9 és AFP opcionális).

Ezúttal minden állampolgár – még az egészségbiztosítással nem rendelkezők is – előzetes bejelentkezés nélkül elvégeztethetik a vizsgálatokat. Az akcióban résztvevő egészségügyi intézmények listája, az időpontokkal, az egyes intézményekben elvégzendő vizsgálatok típusaival együtt az Egészségügyi Minisztérium hivatalos weboldalán (https://www.zdravlje.gov.rs/) jelenik majd meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció/Pexels