2024. december 22., vasárnap

A világjárvány miatt kihalhatott az egyik influenza vírustörzs

A koronavírus világjárvány feltartóztatására bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-21-es influenzaszezont, olyan kevés eset volt, hogy tudósok feltételezik, kihalhatott az egyik nagy influenzatörzs, mivel nem volt ember, akit megfertőzzön.

A négy influenzatörzs egyikét, a B/Yamagata törzset rendszeresen bevonják az évenkénti influenzaoltásokba. A Covid-19 ellen elrendelt lezárások közepette azonban úgy tűnik, teljesen „eltűnt a radarképernyőkről" – írták ausztrál kutatók a Nature Reviews című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.
Egyetlen B/Yamagata törzset sem izoláltak vagy szekvenáltak infuenzás esetek azonosításakor 2020 márciusa óta, amikor a koronavírus-járvány feltartóztatására elrendelt korlátozások véget vetettek a 2019-2020-as influenzaszezonnak – közölték a kutatók.
Csupán 31 feltételezett B/Yamagata esetet jelentettek a közegészségügyi hatóságoknak a minapi influenzaszezonban, de egyiket sem tudták sikeresen azonosítani, vagy genetikailag szekvenálni, hogy megállapítsák: valóban a B/Yamagata törzs a felelős a megbetegedésekért.
A B/Yamagata törzs mindig is kevésbé fertőző volt a másik három törzshöz képest és nem fejlődött olyan energikusan, mint a többiek: az oltást előállítóknak 2015 óta nem kellett frissíteniük az éves influenzaoltásokban a B/Yamagata összetevőt - jegyezték meg a kutatók.
Ezek a tényezők együtt a Covid-19-járvány körülményeivel előidézhették a B/Yamagata törzs globális terjedésének az elfojtását és ezen törzs potenciális kihalását – írta a Melbourne-i Egyetem kutatója, Marios Koutsakos vezette tudóscsoport.
Ha valóban kihalt a teljes influenzatörzs, az új lehetőségeket nyit az éves influenza-járványok kezelésében – vélik amerikai járványügyi szakemberek, akik azonban óvatosságra intettek, mondván egy szezonnál hosszabb idő szükséges ahhoz, hogy megállapítsák a B/Yamagata törzs kihalását.
Richard Kennedy, a rochesteri Mayo Klinika vezető oltóanyagkutatója emlékeztetett arra, hogy a B/Yamagata törzs csak bizonyos években jelenik meg, majd máskor eltűnik – olvasható a medicalxpres.com hírportálon.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás