2024. október 2., szerda

Embercsempészettel gyanúsítják egy niši szállítócég nyolc alkalmazottját

A piroti rendőrség letartóztatott nyolc személyt országhatár tiltott átlépése és embercsempészet bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Egy személyt még mindig keresnek, írja a Szerbiai Rádió és Televízió.

A Belügyminisztérium közleménye szerint D. J.-t (1965), egy niši közúti fuvarozó cég felelős személyét, valamint ennek a cégnek az alkalmazottjait, D. S.-t (1978), D. M.-t (1995), E. T.-t (1989), S. S.-t (1985), S. S.-t (1973), S. K.-t (1971) és S. Z.-t (1977) letartóztatták, egy személyt pedig továbbra is intenzíven keresnek. A gyanú szerint ennek a bűnözői csoportnak a tagjai 2022 októbere és decembere között egy bizonyos összegért illegális migránsokat szállítottak Dimitrovgradból Pirotba és Nišbe.

A gyanúsítottak által használt lakások és egyéb helyiségek, valamint a szállítócég átvizsgálásával a rendőrök három, a bűncselekmény elkövetéséhez használt autóbuszt, 9600 eurót és 132.210 dinárt, valamint 11 mobiltelefont foglaltak le.

A gyanúsítottakat bűnvádi feljelentéssel együtt a Belgrádi Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség elé állítják.

Nyitókép: Illusztráció (Szerb belügyminisztérium)