2025. március 4., kedd

A megtalált kislány hipotermiás állapotban volt

A kétéves kislány, akit ma reggel találtak meg, miután hétfő délután jelentették az eltűnését, nem szenvedett sérüléseket, de hipotermiás állapotban volt – mondta Vlada Pantelić, a valjevói Egészségügyi Központ megbízott igazgatója. 

– Ma a Gyermeksebészeti Osztályra került az az egyéves és tíz hónapos kislány, akit hipotermiás állapotban találtak meg. A mentősök ellátták, majd kórházba szállították. Nem voltak rajta látható külső sérülések, kivéve egy horzsolást a kezén, viszont a hipotermia kifejezett jelei mutatkoztak nála. A klinikai vizsgálatok nem állapítottak meg töréseket vagy más sérülésre utaló jeleket – mondta Pantelić. 

Hozzátette, hogy az első ellátás – beleértve a melegítést és a rehidratációt – után a gyermeket további diagnosztikai vizsgálatokra vitték, számolt be róla a Szerbiai RTV.

– Orvosi személyzetünk továbbra is gondosan figyelemmel kíséri a gyermek állapotát, és minden szükséges kezelési intézkedést megtesz – tette hozzá.

Elmondása szerint a Hegyi Mentőszolgálat nem hivatalos információi alapján a gyermek az éjszakát egy árokban töltötte.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Nem hivatalos információk alapján a gyermek az éjszakát egy árokban töltötte (Fotó: pixabay.com)