2024. december 19., csütörtök

Potápi: Idén is meghirdetik a Diaszpóra Programot

Idén is meghirdeti a Diaszpóra Programot a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és a Rákóczi Szövetség. A különböző programelemekre március 15-ig lehet jelentkezni.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón felidézte a program 2016-os indulását. Kiemelte: a diaszpóra magyarsága mintegy 2-2,5 millió főt számlál, közösségeik szeretnék megtartani a nemzeti identitásukat, ragaszkodnak a magyar nyelvhez és kultúrához, mindahhoz, ami a magyarságot jelenti.
A Rákóczi Szövetség a magyar kormány egyik kiemelt stratégiai partnere, szövetségese ebben a munkában – hangsúlyozta az államtitkár. Programjaikkal százezres nagyságrendben érik el a magyarságot, főként az óvodás és iskoláskorú gyermekeket.
A Diaszpóra Program célja, hogy a fiatalokat „visszahozzák" a Kárpát-medencébe, Magyarországra, és megismertessék velük az országot, ahonnan őseik, szüleik, nagyszüleik származnak. A programot idén is a Rákóczi Szövetség valósítja meg.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke sikertörténetként jellemezte a programot, amelynek második évében már az ezret is átlépte a jelentkezők, érdeklődők száma. Most a Covid-járvány után újra az építkezés zajlik, de legutóbb a nyári táborokban és programokon már ismét közel hétszáz fiatal vett részt 32 országból Kárpát-medencei társaikkal közösen.
Ismertette: szerdától megnyílik az online felület, amely magyarul és angolul ad tájékoztatást, és amelyen egészen március 15-ig lehet jelentkezni a 11 programelemre.
Az első program a csíksomlyói búcsú lesz, amelyre zarándokvonattal utazhatnak ki a diaszpórából érkező fiatalok. Nyáron további kilenc programot szerveznek, anyanyelvi, középiskolás és egyetemi táborok egyaránt lesznek. Decemberben adventi programot hirdetnek meg, amellyel főként a déli féltekén élőket szeretnék megszólítani – jelezte.
Csáky Csongor elmondta: olyan magyar fiatalok jelentkezhetnek a különböző programokra, akik valamilyen magyar közösségben aktívak, például cserkészközösségben vesznek részt vagy magyar iskolát látogatnak, és az ottani közösségtől ajánlást kapnak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: MTI, archív