2024. december 22., vasárnap

Terjesszétek Krisztus örömét!

Magyarországi látogatásának utolsó napján szentmisét celebrált Ferenc pápa a budapesti Kossuth téren.

Több ezres tömeg – amelyben a magyarországi híveken kívül sok határon túli, köztük számos vajdasági katolikus hívő is megjelent – vett részt a ma délelőtt megtartott pápai szentmisén Budapesten, a Kossuth téren Jézus, a jó pásztor vasárnapján, amelyet Ferenc pápa celebrált, amelyben segédkezett neki Erdő Péter bíboros is.

A Szentatya érkezése előtt a hívek a Világosság rózsafüzért imádkozták. A szentmise keretében elhangzott a Regina Caeli (a Mennyek királynője) imádság, amelyet Nagyszombattól pünkösdvasárnapig a reggeli, a déli és az esti harangszó után imádkozzák. Homíliájában Ferenc pápa a következő gondolatokkal fordult a hívekhez:

– Testvérek, ahogy ma reggel itt vagyunk, érezzük meg annak örömét, hogy Isten népe vagyunk: mindannyian az ő meghívásából születtünk, ő gyűjtött egybe minket, és ezért vagyunk az ő népe, az ő nyája, az ő egyháza. Azért hívott itt egybe minket, különbözzünk bár egymástól és tartozzunk bár különböző közösségekhez, hogy szeretetének nagysága mégis egyetlen ölelésben egyesítsen minket.

A szentmise végén Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek a következő szavakkal köszönte meg Ferenc pápa magyarországi látogatását:
– Szentséges Atya, hálás köszönetet mondunk azért, hogy apostoli látogatásra eljött hozzánk. A Duna mentén élő népek megtanulták, hogy a nagy folyó nem csak határ, hanem ha bölcs hozzáértéssel hidakat építünk, akkor össze is köti a népeket, északon és délen, keleten és nyugaton. Ennek példája számunkra első keresztény királyunk, Szent István, akit ma a katolikus és az ortodox egyház egyaránt szentként tisztel.

Megköszönve Erdő Péter szavait a Szentatya így búcsúzott el a hívektől:

– Kedves testvéreim, azt kívánom nektek, hogy Krisztus örömét terjesszétek: (Majd magyarul) – Isten éltessen titeket! Hálás vagyok nektek ezekért a napokért, a szívemben hordalak benneteket és kérlek, hogy imádkozzatok értem! (Majd ismét magyar nyelven:) Isten áldd meg a magyart!

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótos András felvétele