2024. december 22., vasárnap
KORONAVÍRUS

A minisztérium nem halasztaná a tanévkezdést

Megoszlik a járványügyi szakértők és az oktatási tárca illetékeseinek a véleménye azzal kapcsolatban, hogy a járványhelyzet miatt vajon indokolt lenne-e elhalasztani a tanévkezdést. Előbbiek szerint igen, utóbbiak szerint viszont nem.

Megtörténhet, hogy a köztársasági egészségügyi válságstáb egészségügyi szakértő tagjai a tanévkezdés halasztását javasolják – közölte Branislav Tiodorović epidemiológus és az említett testület tagja a Politika napilapnak nyilatkozva. Mint hozzátette, a szakértők értékelése szerint a 2022/23-as tanévnek hét nappal később kellene megkezdődnie, azzal, hogy szerinte csak tíz nap múlva lehet érdemben értékelni a járványhelyzetet, illetve azt követően megfogalmazni a konkrét javaslatokat. Mindemellett azt tervezik indítványozni, hogy a nagyobb osztályokat – legalább 30 diák – két csoportra osszák.

– A hét nap sokat számítana, el lehetne kerülni a járvány hirtelen fellángolását. Jelenleg nagyon sokan térnek vissza a nyaralásról fertőzötten. Tény, hogy sokaknál csak enyhe tünetek alakulnak ki, ugyanakkor a fertőzöttek például idősebb hozzátartozóikkal találkoznak. A koronavírus omikron variánsa nemcsak az idősek, hanem a krónikus megbetegedésben szenvedő fiatalok számára is végzetes lehet. Aggódok, mivel az elhunytak száma nem csökken. Az elhunytak 70-80 százaléka oltatlan személy. Szerbiában a lakosság 50 százaléka nem oltatta be magát a koronavírus ellen, s ez ahhoz vezet, hogy a vírus folyamatosan körforgásban marad. Értékelésem szerint a jelenlegieknél szigorúbb intézkedésekre lenne szükség – fogalmazott Tiodorović.

Valamivel később, a tegnapi nap folyamán, a Večernje novosti belgrádi napilap megtudta, hogy az oktatási minisztérium nem tervezi elhalasztani a tanévkezdést, azaz az oktatás szeptember 1-jén kezdődik meg az iskolákban. Az szintén kiderült, hogy a járványhelyzet az oktatási intézményekben való figyelemmel kísérésével megbízott munkacsoport ma ülésezik, és ekkor derülhet ki, hogy milyen járványügyi intézkedések alkalmazását javasolják az intézményeknek. A javasolt intézkedések egyike lehet a védőmaszk viselése.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás